Külföld

Kedden kinevezik az új cseh kormányt

admin
admin

2007. 01. 08. 17:24

Václav Klaus cseh államfő kedden kinevezi Mirek Topolánek második kormányát - jelentette be hétfőn Prágában Petr Hájek, elnöki szóvivő. Továbbra is kétséges azonban, hogy a hárompárti koalíció bizalmat kap-e a parlamenttől.

A júniusi választáson győztes Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökének első kisebbségi kormánya október elején nem kapta meg a parlament bizalmát és megbukott. Másodszorra Topolánek hárompárti koalíciós kormányt állított fel, amelynek azonban a 200 tagú képviselőházban együttesen is csak 100 mandátuma van, így nagyon kétséges, hogy meg tudja-e szerezni a testület bizalmát.


Kétséges a bizalom

A kormányfőnek a kabinet hivatalos kinevezése után egy hónapja lesz arra, hogy a parlament elé terjessze programját és bizalmat kérjen kormánya számára. Topolánek vasárnap azt mondta: pártja haladéktalanul tárgyalásokat kezd a választáson második helyen végzett Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD), hogy az milyen feltételek mellett tudná a kormányt támogatni vagy legalább megtűrni. Ha a CSSD nem lesz hajlandó a kormányt még megtűrni sem, akkor “megpróbáljuk meggyőzni az egyes konstruktív szociáldemokrata képviselőket” – jegyezte meg a miniszterelnök.

“Számunkra a mostani hárompárti koalíciós kormány elfogadhatatlan, s nem fogjuk támogatni” – ismételte meg vasárnap este Jirí Paroubek, szociáldemokrata pártelnök. Hasonlóan nyilatkoztak Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) képviselői is. A két ellenzéki pártnak együtt szintén 100 mandátuma van az alsóházban.


Az államfő kifogásai

A koalíciós kormány személyi összetétele, illetve a biztos parlamenti támogatás hiánya miatt Václav Klaus államfőnek is nyílt kifogásai vannak a kabinettel szemben. Az államfőnek azonban lényegében nincs gyakorlati eszköze elutasítani azt a javaslatot, amelyet a miniszterelnök terjeszt elé.

Klausnak különösen Karel Schwarzenberg külügyminiszter-jelölt ellen van kifogása. Schwarzenberg ugyanis egy cseh arisztokrata család leszármazottja, aki az 1989-es rendszerváltásig Nyugaton élt. Az államfő szerint kétséges, hogyan fogja Schwarzenberg védelmezni tisztségében a cseh nemzeti érdekeket. Klaus élesen bírálja a zöldeket is, akik Schwarzenberget a külügy élére jelölték. Az államfő szerint az is elfogadhatatlan, hogy az új kormány esetleg egy, a pártjához “hűtlen” képviselő segítségével kapjon bizalmat.


A hármas koalíciónak a Polgári Demokratikus Párt mellett a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL), valamint a Zöldek Pártja (SZ) a tagja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.