Nagyvilág

A szenátorok nem küldenének több katonát Irakba

George Bush amerikai elnök jövő hétre ígért új iraki stratégiája, azon belül az arab országban szolgáló csapatok létszámának tervezett növelése már most a demokraták jelentős ellenállásába ütközik a kongresszusban, és a republikánusok soraiban is hallhatók rosszalló hangok.

“Azon már jócskán túl vagyunk, hogy több katonát küldjünk Irakba” – írta Nancy Pelosi, a képviselőház és Harry Reid, a szenátus demokrata párti elnöke Bushnak küldött közös levelében, azt sürgetve, hogy az elnök kezdjen hozzá négy-hat hónapon belül a csapatok kivonásához.

“Még több harcoló katona odaküldése csak még több amerikai veszélyeztetését jelentené” – folytatta a két kongresszusi többségi vezető, rámutatva, hogy a lépés a fegyveres erők kapacitásait is túlterhelné. “Csaknem négyévi harc, több tízezernyi áldozat és több mint 300 milliárd dollár elköltése után ideje véget vetni a háborúnak” – olvasható a levélben.

Miközben a törvényhozók azt hangoztatják, hogy megvárják Bush tervének jövő heti ismertetését, és meg akarják ismerni annak egészét, mielőtt elutasítanák, a kongresszus számos tagja – köztük néhány republikánus is – elismeri, hogy már most mélyen szkeptikus több katona küldésével szemben.

Heather Wilson republikánus képviselő, a légierő veteránja, a képviselőház hírszerzési bizottságának tagja nem támogatja a létszámnövelést, “hogy mi végezzük el az irakiak helyett, amit ők maguk nem végeznek el”. Még a több katona küldését szorgalmazó John McCain republikánus szenátor is figyelmeztet, hogy csak akkor támogatja azt, ha a létszám megfelelő lesz az erőszak végleges elfojtásához. A független Joseph Lieberman szenátor legalább három-öt dandár küldését tartaná jónak (egy dandár körülbelül 3500 katonából áll).

A The New York Times napilap legújabb, a washingtoni védelmi minisztérium egy munkatársára hivatkozó jelentése szerint Bush 17-20 ezer katonával akarná növelni az Irakban szolgáló csapatok létszámát, s nagyrészüket előreláthatólag Bagdadba és környékére telepítenék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik