Nagyvilág

Radikális EU-reformot sürget Verheugen

Az Európai Unió "kormányának", a bizottságnak radikális megreformálását szorgalmazza egy sajtóinterjúban a testület német tagja.

Günter Verheugen a Berliner Zeitung hétvégi számának nyilatkozva síkraszállt azért, hogy az Európai Bizottság tagjait a jövőben ne a nemzeti kormányok jelöljék ki. “Az Európai Unió végrehajtó testületének közvetlenül egy demokratikus folyamat eredményeként kellene létrejönnie” – hangoztatta a német biztos, aki az Európai Bizottságon belül az iparpolitika felelőse.


Elképzelése szerint a bizottság elnöke – akit a jelenlegi rend szerint a tagállamok jelölnek ki – az Európai Parlament tagjainak ötévente esedékes megválasztásával egyidejűleg nyerné el a tisztségét. Az elnök azután maga dönthetné el, kiket hív meg maga mellé a bizottságba a különböző biztosi posztokra. Ennek során – Verheugen terve szerint – nem kellene tekintettel lennie a nemzeti kvótákra, azaz nem feltétlenül jutna minden EU-tagállamnak egy biztosi hivatal, amint az jelenleg fennáll.

Verheugen ősszel a Süddeutsche Zeitung hasábjain szokatlan élességgel bírálta az Európai Unióban elhatalmasodó bürokráciát, túlzott hatalommal, illetve pökhendi magatartással vádolva a bizottság több magas rangú tisztségviselőjét.


2007. január elsején Németország veszi át hat hónapra az EU soros elnökségét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik