Nagyvilág

A Hamász és az AI elítélte Szaddám kivégzését

A palesztin parlament és a képviselőinek zömét adó Hamász, illetve az Amnesty International is elítélte Szaddám Huszein volt iraki diktátor felakasztását.

Vasárnap kiadott közleményében a parlament “szörnyű bűncselekménynek” minősítette Szaddám Huszein kivégzését. Külön is bírálja a nyilatkozat, hogy az akasztást a muzulmánok legfőbb vallási ünnepére, az íd al-adhára időzítették.

A Hamász mozgalom, amely a januári választások óta a palesztin kormányt adja, nyilatkozatában Szaddám ellen elkövetett “bűnös politikai merényletnek” minősítette a halálos ítélet végrehajtását. “A kivégzés időpontját szándékosan úgy választották meg, hogy megsértsék vele az arabokat és a muzulmánokat” – mutat rá a nyilatkozat.

Mahmúd Abbász palesztin elnök irodája nem adott ki közleményt a volt iraki diktátor halála kapcsán.


Az Amnesty International (AI) – amely mindig is szorgalmazta, hogy Szaddámot vonják felelősségre bűneiért – elítélte az egykori iraki diktátor kivégzését. Vasárnap kiadott nyilatkozatában a nemzetközi emberjogi szervezet rámutat: nem csak arról van szó, hogy az AI elvből ellenzi és az élethez való jog megsértésének tekinti a halálbüntetést.


A szervezet számára különösen nyugtalanító, hogy a kivégzés már az ítélethirdetés után befejezett ténynek tűnt, és a fellebbviteli bíróság csak a fügefalevél szerepét töltötte be egy elhibázott perben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik