Nagyvilág

Karácsonyi palesztin-izraeli egyetértés

Több kérdésben is megállapodásra jutott Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök szombaton, első hivatalos találkozóján - közölte Abbász egyik munkatársa. A két fél kész újraindítani a békefolyamatot.

“Ez egy találkozósorozat kezdete. Jó találkozó volt. Több kérdésben megállapodás született” – közölte Nabíl Abu Rudeina, Abbász közeli munkatársa a kétórás jeruzsálemi találkozó után.

Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök elkötelezett a békefolyamat újjáélesztésére – közölte a palesztin vezető munkatársa szombaton a két politikus közel két órás jeruzsálemi tárgyalása után. A békefolyamat újraindítására vonatkozó megállapodásról szóló értesülést az izraeli kormány hivatala is megerősítette közleményében.

Száeb Erekat palesztin főtárgyaló, aki maga is jelen volt a találkozón, a ciszjordániai Rámalláhban szombat este tartott sajtótájékoztatóján közölte: Ehud Olmert és Mahmúd Abbász “megvitatta a gázai övezeti tűzszünetet és annak Ciszjordániára történő kiterjesztését”.

Az izraeli kormányfő hivatalának tájékoztatása szerint a két vezető megállapodott, hogy “igazi partnerekként” működnek együtt. A hivatal által kiadott közlemény szerint a találkozó légköre baráti volt. “Mindkét vezető egyetértett abban, hogy a mostani találkozó az első lépés volt a kölcsönös bizalom és az eredményes együttműködés újjáépítése felé” – áll a jeruzsálemi közleményben.

Ehud Olmert ahhoz is hozzájárult, hogy a befagyasztott palesztin adóalapokból 100 millió dollárt kifizessenek a palesztinoknak humanitárius célokra – közölte Száeb Erekat palesztin főtárgyaló. Miri Ejszin izraeli kormányszóvivő közölte: Izrael rövidesen átutalja a pénzt, de biztosítani kell, hogy ne jusson a Hamász kezéhez.

Izrael azután döntött a palesztin adó- és más alapok befagyasztásáról, hogy márciusban megalakult a Hamász iszlámista szervezet vezette palesztin kormány, amely elutasította Izrael állam és palesztinokkal kötött korábbi békeszerződések elismerését. Izraeli tájékoztatás szerint közel 500 millió dollárnyi palesztin adóbevétel kifizetését függesztették fel. A Palesztin Hatóság rendszerint ezekből a bevételekből fizeti a kormányalkalmazottak bérét, akik március óta nem kapták meg a teljes illetményüket.

Száeb Erekat tájékoztatása szerint Izrael a közeli napokon belül megszüntet több ellenőrző pontot Ciszjordániában. Mint mondta, az izraeli kormányfő arra is ígéretet tett, hogy engedélyezi 400 teherautó áthaladását a Gázai övezet és Izrael közötti legnagyobb kereskedelmi átkelőnél – közölte Száeb Erekat.


A foglyok elengedésében a felek nem tudtak megállapodni, csak abban egyeztek meg, hogy vegyes bizottságot hoznak létre a kérdés megvizsgálására. A palesztinok a tervek szerint vasárnap nyújtják át azoknak a foglyoknak a névsorát, akiknek a szabadon bocsátását kérik – közölte a palesztin főtárgyaló. Olmert és Abbász további találkozókról is döntöttek, de azok időpontját egyelőre nem rögzítették.

Ez volt az első hivatalos találkozó az izraeli miniszterelnök és a palesztin elnök között azóta, hogy januárban Olmert került az izraeli kormány élére. (Olmert egyszer, nem hivatalos formában, június 22-én Petrában folytatott már megbeszélést Abbásszal II. Abdalláh jordániai uralkodó jelenlétében).

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik