Nagyvilág

Castro nélkül ért véget a kubai parlament ülésszaka

A betegeskedő Fidel Castro távollétében, a kubai vezető egészségi állapotáról szóló üzenet nélkül ért véget pénteken a karibi szigetország parlamentjének ülésszaka.

A téli ülésszak általában száraz, gazdasági mutatókat ismertető beszédekkel telik, de most a kubaiak érdeklődve várták, mert tudni akarták, hogy megjelenik-e a nyilvánosság előtt a 80 éves politikus.

Az ülés elnökségében pénteken üresen maradt az a hely, amelyet rendszerint Fidel Castro foglal el, mellette a szokásos helyén ült a hatalmat ideiglenesen gyakorló öccse, Raúl Castro, körülötte pedig a vezetés más tagjai: Carlos Lage és Esteban Lazo alelnökök és Felipe Pérez Roque külügyminiszter.

Éves jelentését felolvasva José Luis Rodríguez gazdasági miniszter Fidel Castróhoz is intézett szavakat a kubai vezető távollétében. – Készek vagyunk végrehajtani parancsaidat – mondta.

Ricardo Alarcón de Quesada parlamenti elnök felhívta a kubaiakat, hogy legyenek büszkék a szigetország kommunista rendszerének vívmányaira, de óva intette őket attól, hogy “kifogásokat keressenek a hibákra”.

Az ülésszak első része a sajtó nyilvánossága előtt zajlott le, később pedig zárt ajtók mögött folytatódott, s alig nyolc órán át tartott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik