Külföld

Izraeli-palesztin csúcs lehet még idén

admin
admin

2006. 12. 21. 14:13

Előrelépésről számolt be az izraeli miniszterelnökkel tervezett találkozója előkészületeiről a palesztin elnök, és reményét fejezte ki, hogy az esemény az év végéig lezajlik.

„Mindig is kifejeztük készségünket arra, hogy megtörténjen ez a találkozó Olmerttel, és nem titok, hogy szeretnénk, ha az év vége előtt létrejönne”- mondta Hamhúd Abbász a rámalláhi látogatáson tartózkodó Massimo D’Alema olasz külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján. „Haladás mutatkozik az előkészületekben” – tette még hozzá.

Ehud Olmert szóvivője viszont azt mondta, nincs tudomása a találkozóval kapcsolatos konkrét tervekről. Mindkét politikus késznek mutatkozott, hogy több hónapos szünet után ismét tárgyalóasztalhoz üljenek, de az előkészületeket a napirenddel kapcsolatos nézeteltérések hátráltatták.

Abbász azt szeretné elérni, hogy Izrael tegyen ígértet több száz palesztin fogoly szabadon bocsátására. Olmert izraeli kormányfő kizárta a foglyok szabadon bocsátásnak lehetőségét, amíg a Hamász vezető palesztin kormánypárthoz kötődő fegyveresek el nem engedik azt az izraeli katonát, akit júniusban foglyul ejtettek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.