Nagyvilág

A palesztin kormányfő elutasította az elnök választási felhívását

Iszmáil Haníje, a Hamász vezette palesztin kormány miniszterelnöke elutasította vasárnap Mahmúd Abbász elnök előző napi felhívását előre hozott választások megrendezésére, s arra figyelmeztetett, hogy egy új választás csak súlyosbítaná a zűrzavart Ciszjordániában és a Gázai övezetben. Közben folytatódnak az összecsapások a radikális Hamász és az elnök vezette Fatah erői között.

“A palesztin kormány elutasítja az előre hozott parlamenti választásokra vonatkozó felszólítást, mivel az nem alkotmányos, és súlyos zavargásokhoz vezethet a palesztin területeken” – mondta kabinetbeli kollégáinak Haníje. Abbász szombati felhívását a kormányfő “lázítónak” minősítette, amely “sérti a palesztinok áldozatait és szenvedéseit mindenütt”.

Abbász elnöki testőrségének tagjai Gázában elfoglalták két minisztérium épületét, és biztonsági okokból lezárták az elnök rezindenciája körüli nagy belvárosi területet. Az utcákon járőröző fegyveresek visszafordították a járműveket. Az elnöki gárdához a Fatah mozalomhoz kötődő al-Aksza Mártírjainak Brigádjai szervezet álarcos tagjai is csatlakoztak, egyesek rakétagránát-vetőkkel.

A biztonsági intézkedések előzménye az volt, hogy álarcos fegyveresek – feltehetőleg a Hamász tagjai – megtámadták az elnöki testőrség egy kiképzőtáborát, a testőrség egy tisztjét megölték, és legkevesebb öt további személyt megsebesítettek.

Fegyveres támadás érte később az egyik legfőbb Hamász-vezető, Mahmúd az-Zahar külügyminiszter konvoját is, amint áthaladt a városon. Szemtanúk szerint heves tűzharc robbant ki Zahar testőrei és a támadók között. Zahar épségben megúszta a támadást, de a tűzpárbajban hatan megsebesültek.

Röviddel ezután a Hamász fegyveres szárnyának, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádoknak a tagjai – feldühödve a Zahar konvoja elleni akción – támadást intéztek Abbász gázai rezidenciája és irodája ellen. Itt is tűzharc bontakozott ki, az elnöki testőrség védte a környéket és az épületet. Abbász ezalatt a ciszjordániai Rámalláhban tartózkodott, és nincs hír arról, hogy bárki megsérült vagy az épület megrongálódott volna.

Az elnök Rámalláhban a központi választási bizottság elnökével – Hanna Nászer volt betlehemi polgármesterrel – tanácskozott az előre hozott választások lehetőségeiről. Nászer közölte, hogy az elnök- és törvényhozási választások előkészítése legalább három hónapot igényel.

A kormányzó Hamász radikális palesztin mozgalom szerint katonai puccsal ér fel az, hogy a Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz hű erők vasárnap elfoglaltak két minisztériumot. Mahmúd az-Zahar palesztin külügyminiszter, a Hamász egyik magas rangú vezetője, azt követelte az elnökhöz lojális erőktől, hogy hagyják el a mezőgazdasági és a közlekedési tárca épületét, különben őrizetbe veszik és lefegyverzik őket.

Hamász-fegyveresek tűzet nyitottak vasárnap délután Gázában a palesztin elnök vezette Fatah mozgalom által szervezett nagygyűlés résztvevőire. Palesztin biztonsági tisztviselők szerint három személy megsebesült. A nagygyűlésen több tízezer ember vett részt, támogatva Mahmúd Abbász elnöknek azt a javaslatát, hogy 9 hónapi Hamász kormányzást követően tartsanak előrehozott elnök- és parlamenti választásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik