Nagyvilág

Chávez szerint Castro nagy csatát vív

Fidel nem rákos, de nagy csatát vív egy "súlyos" betegséggel - jelentette ki pénteken Hugo Chávez venezuelai elnök, miután állítása szerint előző nap telefonon beszélt a bélműtétje után lábadozó kubai vezetővel.

“Fidel üdvözletét hozom nektek” – jelentette ki a venezuelai elnök a december 3-i újraválasztásának megünneplésére összegyűlt hívei előtt, keresztnevén említve a kubai vezért.
Hugo Chávez helyi idő szerint csütörtökön kétszer is beszélt telefonon a gyengélkedő kubai vezetővel.

A venezuelai elnök ezúttal – ellentétben korábbi beszédeivel – nem jelentette ki, hogy Castro egészségi állapota javul, ehelyett azt mondta, bizakodó, és hogy a telefonban úgy tűnt, az idős kubai vezér jó hangulatban van. Chávez a múlt héten megjegyezte, Fidel Castro ezúttal nem hívta föl, hogy gratuláljon újraválasztásához, ehelyett levelet küldött, de azt sem a saját kézírásával, hanem gépelve.

Fidel Castrótól július 31-én öccse, Raúl vette át a hatalmat, miután a 80 éves kubai vezető négy műtéten esett át egy ismeretlen eredetű bélvérzést követően. Azóta ismeretlen helyen ápolják. A nyilvánosság előtt személyesen utoljára július 26-án mutatkozott. Októberben közzétettek róla egy videofelvételt, amin úgy tűnt, nagyon gyenge, még a járás is nehezére esik. John Negroponte amerikai hírszerzési igazgató a pénteki The Washington Postban úgy nyilatkozott, Fidel Castro a halálán van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik