Nagyvilág

Az elnökről is véleményt mond az iráni nép

Mahmúd Ahmadinezsád konzervatív iráni elnök és irányzata számára népszerűségi teszttel felérő választások kezdődtek pénteken Iránban.

Több mint 40 millió embert várnak az urnákhoz, hogy egyrészt az úgynevezett Szakértők Tanácsát, másrészt a helyhatóságokat megválasszák. A Szakértők Tanácsa az a 86 főpapból álló testület, amely az ország legfőbb szellemi-vallási vezetőjét kinevezi és tevékenységét ellenőrzi, elméletileg akár menesztheti is.

A mostani választás tétje az, hogy vajon a konzervatív blokk megőrzi-e többségét, illetve hogy milyen sikert ér el a mérsékelt és az ultrakonzervatív szárny. Ami a helyhatósági választásokat illeti, míg a falvakban és kisvárosokban a helyi érdekek küzdenek egymással, a nagyvárosokban, főleg Teheránban a reformerek és a konzervatívok harca a meghatározó.


Az eredményeket annak fényében fogják vizsgálni, hogy a most kormányzó konzervatívok 2003-ban ezekkel a választásokkal kezdték a hatalom visszahódítását, amit a 2004-es törvényhozási választásokon folytattak, majd tavaly Ahmadinezsád elnökké választásával teljesítettek ki.

A részvétel mértéke meghatározó az eredmények szempontjából, de megjósolhatatlan, mert az országban nincsenek hitelt érdemlő közvélemény-kutatások. A reformerek közelmúltbeli kudarcának egyik oka a hatékony mozgósítás elmaradása volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik