Külföld

A franciák negyede a szélsőjobb felé húz

admin
admin

2006. 12. 14. 11:17

Egy közvélemény-kutatás adatai szerint egy év alatt két százalékponttal 26 százalékra nőtt azoknak a franciáknak a száma, akik „inkább igen" vagy „teljesen" egyetértenek a Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke által védelmezett nézetekkel.

Az 1980-as évek vége óta minden évben elvégzik ezt a felmérést, amelyben Le Pennek és nézeteinek támogatottságát térképezik fel. Az idén december elején készített reprezentatív felmérés eredménye szerint 2005-höz képest 3 százalékponttal 70 százalékra csökkent azoknak a franciáknak a száma, akik „egyáltalán nem” vagy „inkább nem” értenek egyet Le Pennel. Ez az érték a 90-es évek közepe óta nem állt ilyen alacsony szinten.

A támogatók 26 százalékos aránya pedig általában véve magasabb a megszokottnál, bár nem üti meg a 2002 májusában mért, rekordmagasságnak számító 28 százalékot.

Általában véve a franciák 28 százaléka jelenleg úgy tartja, hogy Le Pen „inkább egy hazafias jobboldal képviselője, és a hagyományos értékekhez kötődik”. A megkérdezettek 65 százaléka mondta azt, hogy a pártvezető „a nacionalista szélsőjobboldal és az idegengyűlölet” képviselője.

A Le Monde című francia napilap és az RTL kereskedelmi rádió megbízásából a TNS Sofres intézet által készített közvélemény-kutatásból kitűnik, hogy a franciák 34 százaléka tartja teljességgel elfogadhatatlannak Le Pen nézeteit. Ez az arány 2005 decemberében 39, 2003 novemberében 42, 1997 márciusában pedig 48 százalékra rúgott.

A Le Pen által felvetett témák közül a franciák „a hagyományos értékek védelmezését” helyeslik leginkább, 39 százalékos támogatottsággal 53 százalék ellenében. Az idei felmérésben a franciák 47 százaléka „túlzónak”, 15 százaléka pedig „helyesnek” minősítette Le Pen eszméit. Ezzel párhuzamosan 65 százalékra csökkent azok aránya, akik úgy ítélik meg, hogy a Nemzeti Front „veszélyt jelent a demokráciára”. Ilyen alacsony szintet utoljára a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején mértek, ez az arány azóta mindeddig 70 és 75 százalék között mozgott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.