Nagyvilág

Elhamvasztották Pinochetet

Elhamvasztották szerdára virradóra Augusto Pinochet chilei ex-diktátor földi maradványait a Santiagótól 130 kilométerre észak-nyugatra fekvő Concón városában.

A 17 évig uralkodó chilei katonai junta vezetőinek hamvait egy hadsereg küldöttsége vette át a Parque del Mar temetőben, majd a Pinochet-család birtokára, Los Boldosba szállították, hogy az ottani kriptába helyezzék el.

Augusto Pinochet vasárnap halt meg Santiagóban 91 éves korában, gyászszertartása kedden zajlott le katonai tiszteletadás mellett, állami temetést azonban Michelle Bachelet elnök döntése értelmében nem kapott.

Hatvanezren síratták

Hétfőn nappal és az éjszaka folyamán a becslések szerint hatvan-hetvenezer ember vonult el a katonai akadémia kápolnájában felravatalozott koporsó előtt, ahol a vasárnap 91 éves korában elhunyt exdiktátor tábornoki díszegyenruhába öltöztetett holtteste feküdt. A nyitott koporsónak a katonai főiskola adott helyet, amelynek a harmincas években Pinochet maga is hallgatója volt. Hétfőn négy gyászmisét tartottak, ezek közül az egyiket Francisco Javier Errazuriz, Santiago érseke celebrálta.


Füttykoncert a gyászszertartáson


Családjának és négyezer hívének jelenlétében katonai tiszteletadással vettek búcsút Augusto Pinochet volt chilei elnöktől a Santiago de Chilében kedden tartott gyászszertartáson, amelyen az államot Vivianne Blanlot védelmi miniszter képviselte. Az állami televízió által élő adásban közvetített temetéssel egy időben több százan tüntettek Salvador Allende elnök emlékművénél, hogy megemlékezzenek a Pinochet-diktatúra áldozatairól.

Az ágyútalpra elhelyezett koporsót egy oltár mellé állították fel az akadémia udvarán, ahol a hadsereg püspöke tartott misét az elhunyt özvegye és öt gyermeke, valamint a négyezer meghívott vendég és szimpatizáns előtt. A szocialista kormányt képviselő védelmi minisztert hatalmas füttykoncert fogadta, sőt sokan távozásra szólították fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik