Külföld

Washington visszavette az araboktól kikötőit

admin
admin

2006. 12. 12. 19:37

Amerikai kézbe kerültek a Dubai Ports World amerikai kikötői; az egyesült arab emírségekbeli vállalat eladta érdekeltségeit, amelyekkel kapcsolatban a biztonsági kockázatok miatt korábban nagy vita volt Washingtonban - számolt be róla kedden a The Wall Street Journal.

Az arab cég idén februárban vásárolt meg több kikötőt New Yorkban és másik öt amerikai városban, ami politikai felzúdulást okozott. A tulajdonosváltás után a kikötők biztonságát fokozó intézkedéseket hoztak.

A belbiztonsági minisztérium néhány napja arról döntött, hogy a terrorellenes küzdelem részeként ezentúl hat külföldi kikötőben átvizsgálják az Egyesült Államokba tartó hajók rakományait az amerikai biztonsági hatóságok. A szakemberek atomfegyverek és sugárzó anyagok után kutatva fogják átvilágítani a szállítmányokat, egyebek mellett az angliai Southampton kikötőjében, amely a Dubai Ports World tulajdonában van.

Az állami tulajdonú arab vállalat már tavasszal bejelentette, hogy kész átruházni kikötői érdekeltségeit egy amerikai cégre a két ország jó viszonyára való tekintettel.

A kikötőket nem közölt nagyságú összegért az American International Group nevű New York-i befektetési csoport hétfőn vásárolta meg Dubai Ports Worldtől, amely 6,85 milliárdos üzlet keretében szerezte meg a brit Peninsular and Oriental Steam Navigation cégtől – sok más országbeli kikötővel együtt – a New York-i, New Jersey-i, philadelphiai, baltimore-i, New Orleans-i és a miami kikötők kezelési-működtetési jogát.

Az amerikai kikötők arab felügyelet alá kerülése ellen George Bush annak idején nem emelt kifogást, az ellenzéki demokraták viszont keményen ostorozták az elnököt az ország biztonságának veszélyeztetéséért. A The Wall Street Journal úgy értesült: a novemberi eleji félidős kongresszusi választásokon győztes Demokrata Párt azt tervezi, hogy módosítani fog azokon a szabályokon, amelyek bizonyos amerikai ingatlanok külföldi tulajdonba kerülésére vonatkoznak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.