Nagyvilág

Thatcher siratja Pinochetet

Összetűzésbe torkollott Chile több városában is a dél-amerikai ország egykori diktátorának, Augusto Pinochetnek a halálhírére kitört ünneplés. Margaret Thatcher, volt brit kormányfő „mélységes szomorúsággal” értesült Pinochet az egykori chilei államfő haláláról.

Santiagón kívül még tíz régióból jelentettek zavargásokat. A fővárosban a rendőrség csak könnygáz és vízágyúk bevetésével tudta megfékezni fiatalok egy csoportját, akik kiváltak a Pinochet halálát ünneplő tömegből, és megindultak az elnöki palota felé, útközben kövekkel megdobálták az elhaladó autókat. Az egyik sugárúton még égő torlaszt is emeltek.

A zavargásokban 24 rendőr és ismeretlen számú randalírozó megsérült, több tucatnyi fiatalt őrizetbe vettek. Augusto Pinochet, Chile egykori diktátora vasárnap hunyt el a santiagói katonai kórházban. A tábornok holttestét átszállították a főváros katonai iskolájába, ahol a tervek szerint kedden gyászszertartását tartják. Michelle Bachelet chilei államfő döntése értelmében Pinochetnek nem jár állami temetés, és nemzeti gyászt sem hirdetnek. A koporsó érkezését több ezer tüntető várta a katonai iskola előtt, de újabb incidensekre nem került sor.


Thatcher mélységes együttérzése


A 81 éves volt konzervatív brit miniszterelnök szóvivője vasárnap este a BBC-nek azt mondta: Thatcher bárónő nem ad ki hivatalos közleményt a haláleset ügyében, de „mélységes együttérzéséről” fogja biztosítani Pinochet családját. Pinochet Nagy-Britannia pártjára állt, amikor Argentína 1982 tavaszán katonai rajtaütéssel elfoglalta a brit korona fennhatósága alá tartozó dél-atlanti Falkand-szigeteket. A Pinochet-rezsim Londont támogató álláspontja miatt – amelynek elismeréseként a Thatcher-kormány feloldotta a Chilére korábban kirótt fegyverszállítási tilalmat – Argentína annak idején kis híján Chilével is fegyveres konfliktusba keveredett.


Pinochetet 1998-ban spanyol kérésre tartóztatták le, az akkor már nagybeteg egykori diktátort a brit hatóságok csaknem másfél évig házi őrizet alatt tartották. Végül Jack Straw akkori belügyminiszter úgy döntött, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé felelősségre vonását. Kényszerű nagy-britanniai tartózkodása idején azonban Margaret Thatcher – aki 1979-1990 között volt a Downing Street-i miniszterelnöki rezidencia lakója – többször demonstratív módon felkereste egykori szövetségesét egy teára, és nyilvánosan szorgalmazta szabadon bocsátását.


A francia sajtó hiányolja az ítéletet


Augusto Pinochet volt chilei diktátor természetes halála nem teheti a világot elnézőbbé bűneivel szemben: sajnálatos, hogy bíróság nem ítélte el, de a történelem ítélete elől nem menekülhet el – vélték hétfői szerkesztőségi cikkeikben a francia napilapok. A Le Journal de la Haute Marne című regionális lap szerint Pinochet minden diktátor álmát valósította meg: úgy halt meg ágyban párnák közt, hogy nem kellett bíróság előtt felelnie bűneiért.


A La Presse de la Manche szerint minden ítélet elő elmenekült, de a történelem ítélete elől nem tud. Leginkább áldozatainak rokonai sajnálják halálát azért, mert nem mondatott ki a bűnössége. A La République du Centre hangsúlyozza: Pinochet politikailag régóta halott, de soha nem vállalta megszámlálhatatlan bűnét.


Az eljárások folytatására ösztönöznek


Folytatódniuk kell az Augusto Pinochet volt chilei diktátor ellen és a junta alatti rémtettek ügyében indult bírósági eljárásoknak – foglalt állást hétfőn az exdiktátor 1998-as londoni letartóztatását kezdeményező Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbíró és Isabel Allende chilei szocialista parlamenti képviselő, a néhai Salvador Allende elnök lánya.


A folyamatban lévő ügyeknek Spanyolországban és Chilében tovább kell haladniuk, hogy ne csak Pinochet, de más katonai és nem katonai felelősök áldozatai is elégtételt kaphassanak – jelentette ki a vizsgálóbíró. Garzón szerint a volt chilei diktátor halála rávilágít arra is, hogy fel kell gyorsítani a nemzetközi szintű igazságszolgáltatást, különben az elveszíti hitelességét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik