Nagyvilág

Hamburgban is fertőzött a polónium

Több személyen mutatták ki a hamburgi hatóságok hétfőn a polónium 210-es sugárzó izotóp általi mérgezés lehetséges nyomait.

A Litvinyenko-ügy német kapcsolatát vizsgáló, helyi rendőri és sugárvédelmi különleges csoport vezetője hétfő délután közölte, hogy mérgezés jeleit találták meg a “hamburgi szálat” jelentő Dmitrij Kovtun orosz üzletember – korábbi KGB-ügynök – volt feleségének, két gyermeküknek és Kovtun élettársának szervezetében. A tényleges sugárfertőzöttséget, illetve annak mértékét a hatóságok egyértelműen még nem állapították meg. Valamennyiüket kórházba szállították, végleges vizsgálati eredmény a következő napokban várható. Az érintett hamburgi ház mintegy harminc lakóját kitelepítették otthonaikból a vizsgálat idejére.

A szóban forgó személyek valamennyien kapcsolatban álltak Kovtunnal, aki október végén, Moszkvából érkezve három napot töltött a német városban, ahol egyebek között az ex-feleség lakásában is járt. Az illetékes német hatóságok vasárnap sajtóértekezleten jelentették be, hogy az említett hamburgi lakásban egyértelműen polónium nyomaira bukkantak. Ugyanezen radioaktív elem nyomaira akadtak Kovtun autójában, továbbá volt anyósának lakásán is, Schleswig-Holstein tartományban, Pinneberg járásban.

Polónium 210-es radioaktív izotóppal mérgezték meg a gyanú szerint november 1-jén a brit fővárosban Alekszandr Litvinyenkót, aki három héttel később meghalt. Litvinyenko ezen a napon találkozott Londonban Kovtunnal, aki ezáltal a merénylet elkövetésének egyik fő gyanúsítottja lett. Az orosz üzletembert jelenleg sugárfertőzés gyanújával egy moszkvai kórházban kezelik. Állapota német értesülések szerint válságos.


Közös nyomozás


Eközben a brit Scotland Yard is bekapcsolódott a Litvinyenko-ügy hamburgi szálainak felderítésébe. Hétfőn megérkezett a Hanza-városba a londoni rendőrség magas rangú képviselője, hogy segítse a német hatóságok nyomozását.

A Litvinyenko-ügy német kapcsolata kezd egyfajta diplomáciai botránnyá dagadni Berlin és Moszkva között. Angela Merkel kancellár vasárnap esti televíziós nyilatkozatában azzal vádolta az orosz hatóságokat, hogy nem mutatnak kellő hajlandóságot a történtek felderítésére. Merkel állítását hétfőn nyilatkozatban utasította vissza Oroszország berlini nagykövete, hangoztatva, hogy az orosz kormány teljes mértékben érdekelt az ügy feltárásában.

A német hatóságok nem zárják ki, hogy az üzletember tettesként vállalt szerepet a merénylet elkövetésében. Vizsgálják annak lehetőségét, hogy Kovtun maga szállította a polóniumot Londonba, s ő mérgezhette meg Litvinyenkót. Nem vetik el ugyanakkor azt az eshetőséget sem, hogy a 41 éves Kovtun maga is áldozat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik