Nagyvilág

Nő lehet az amerikai elnök, fekete nem

Az eddigi 43 fehér bőrű férfi elnök után az Egyesült Államok 2008-ban esetleg női elnököt választ, de fekete bőrűt aligha - írta a vasárnapi The New York Times, amely megállapította, hogy a politikusok bőrszíne és neme az amerikai belpolitika meghatározó kérdései közé tartozik.

Vajon készen áll-e Amerika arra, hogy egy nőt vagy esetleg egy, a “politikailag korrekt” szóhasználat szerint afrikai-amerikai elnököt válasszon – tette fel a kérdést a liberális újság, miután az ellenzéki Demokrata Párt soraiban két olyan, az elnöki posztra kacsintgató vezető politikus van, akik közül az egyik nő, a másik pedig fekete. Hillary Clinton, New York állam szenátora a legnépszerűbb demokrata politikus, Barack Obama pedig Illinois államot képviseli a szenátusban, a washingtoni politikai elit egyik legkiválóbb debattere.

Az elnöki posztért még ma sem indulhat mindenki egyenlő eséllyel, de az amerikai társadalom a korábbiakhoz már sokkal nyitottabb egy fekete és még inkább egy nő, mint egy ateista vagy egy homoszexuális politikus jelöltségére.

“Az ország kész arra, hogy nőt válasszon elnöknek (…) nem állítom, hogy ez 2008-ben bekövetkezik, de az ország készen áll erre” – mondta Elizabeth Dole, Észak-Karolina szenátora, aki 2000-ben az elnökjelöltek között volt.

Elemzők szerint a szavazói hozzáállás megváltozását jelzi az, hogy az utóbbi nyolc évben több szövetségi államban nőket választottak vezető végrehajtó hatalmi pozíciókba. Jövő évtől például kilenc államot női kormányzó fog vezetni, fekete viszont csak egy állam, Massachusetts élén áll majd. Jesse Jackson fekete tiszteletes, ismert polgárjogi harcos, aki 1984-ben és 1988-ban is pályázott az elnökségre, úgy nyilatkozott: egy fehér nőnek előnye van egy fekete férfi politikussal szemben, mivel még mindig “létezik egy adag faji szemlélet az Egyesült Államokban, tudatosan vagy sem, de létezik”.

A The New York Times, amely érezhetően igyekszik kidomborítani Hillary Clinton képességeit és alkalmasságát az elnöki hivatásra, azt írta, a volt first lady szenátorságának eddigi hat éve alatt bebizonyította: nem igaz az a beidegződés, hogy a nők bizonyos kérdésekben nem tudnak olyan keményen fellépni, mint a férfiak. Clinton a fegyveres szolgálatok bizottságának tagja, és az iraki háborút is pártolta kezdetben.

A lap szerint a sok helyütt a fehérek körében is népszerű 45 éves Barack Obamának, aki sok tekintetben elüt a polgárjogi harcos fekete politikusok korábbi nemzedékétől, elsősorban nem bőrének színe okoz gondot, hanem az, hogy kétéves szenátori múlttal a háta mögött még tapasztalatlannak mondható a nagypolitikában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik