Külföld

Karácsonykor merénylet lehet Londonban

admin
admin

2006. 12. 10. 11:59

"Nagyon valószínű" egy terrortámadási kísérlet Nagy-Britanniában karácsony tájékán - mondta vasárnap a brit belügyminiszter.

John Reid az ITV kereskedelmi televízió vasárnap délelőtti politikai magazinműsorában kijelentette: a Nagy-Britanniát fenyegető terrorveszély “nagyon erős”. Hozzátette: több tucatnyi, “harminc vagy e körüli” azoknak a nagyszabású támadási terveknek a száma, amelyekről a brit terrorellenes hatóságoknak tudomásuk van.

A brit belső elhárítás, az MI5 vezetője éppen egy hónapja kiszivárgott, zárt szakmai közönség előtt elmondott beszédében szintén “harminchoz közelinek” nevezte azoknak a konkrét terrortámadási terveknek a számát, amelyekről a szolgálat jelenleg tud. Eliza Manningham-Buller novemberi előadásában azt mondta: a tavaly július 7-ei, 52 halálos áldozattal járó londoni merényletsorozat óta a brit elhárításnak – a rendőrséggel, a külső elhárítással (MI6) és a kormánnyal együttműködve – öt további nagyszabású terrortámadási tervet sikerült meghiúsítania, “százak, sőt valószínűleg ezrek életét megmentve”.

Hozzátette ugyanakkor: az MI5-nak és a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának jelenleg kétszáz, hazai és külföldi terrorcselekmények kitervelésén és megszervezésén aktívan dolgozó csoport van a célkeresztjében, összesen ezerhatszáz azonosított taggal.

John Reid belügyminiszter vasárnapi tévényilatkozatában kijelentette: nagy a valószínűsége annak, hogy e csoportok karácsony tájékán terrorakciót kísérelnek meg. Reid szerint a terrorelhárításban soha nem garantálható a 100 százalékos siker, jóllehet a biztonsági szolgálatok “100 százalékos erőfeszítést fejtenek ki”.

A The Sunday Times értesülése szerint a brit belügyi hatóságok jövő tavasztól csak személyes interjúk után állítanak ki új útleveleket a kérelmezőknek.

A jelenlegi rendszer alapján a postán feladott útlevélkérelmekre egy héten belül kiadják az útiokmányt, de a vezető vasárnapi brit lap által látott belső kormányzati leirat szerint márciustól ez megszűnik, és minden kérelmezőnek el kell utaznia a legközelebbi útlevélirodába, személyes kikérdezésre. Ez várhatóan hat hétre növeli az útlevelek kiállítási idejét.

A tervek szerint ezt a rendszert 2008-2009-től a már meglévő útlevelük meghosszabbításáért folyamodókra is kiterjesztik.

A szigorítás a lap szerint a biometrikus adatokat tartalmazó személyi igazolvány tervezett nagy-britanniai meghonosításának előkészítése.

Nyári londoni sajtóértesülések szerint azonban az amerikai hatóságokat komolyan aggasztja, hogy a jelenlegi brit útlevélrendszerben bármely brit állampolgár különösebb biztonsági ellenőrzés nélkül juthat olyan útiokmányhoz, amely vízummentes beutazást tesz lehetővé az Egyesült Államokba. A The Sun egy augusztusi írása szerint Washingtonban sokan úgy gondolják, hogy Nagy-Britannia most már nagyobb biztonsági kockázatot jelent Amerikára, mint Afganisztán, Irán, vagy Irak.

Az újság szerint Washingtonban máris történtek kezdeményezések a brit vízummentesség megszüntetésére. A lapnak egy név nélkül idézett amerikai forrás annak idején azt mondta: a brit útlevél birtoklása az egyik legkönnyebb módja annak, hogy valaki beutazzon Amerikába, vagy feljusson egy amerikai városba induló repülőgépre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.