Nagyvilág

Irakban nagyobb volt a biztonság Szaddám idején

Polgárháborúnál is rosszabbnak minősítette az Irakban kialakult helyzetet hétfőn Londonban sugárzott nyilatkozatában az ENSZ távozó főtitkára, aki szerint az irakiak Szaddám Huszein idején sokkal nagyobb biztonságban éltek, mint most.

A BBC-nek adott interjúban Kofi Annan – arra a kérdésre, hogy megítélése szerint Irak a polgárháború felé sodródik-e – azt mondta: ha „a Libanonban és más helyeken évekkel ezelőtt tapasztalt ellenségeskedést polgárháborúnak neveztük, akkor ez annál is sokkal rosszabb”.


Rosszabb, mint a polgárháború


A riporter felvetésére, hogy sok iraki szerint az élet most rosszabb, mint Szaddám Huszein idején, az ENSZ december 31-én leköszönő főtitkára kijelentette: aki így vélekedik, annak igaza van. Irakot korábban brutális diktátor uralta, azonban „az irakiaké volt az utca, ahová kimehettek, a gyerekek iskolába járhattak, anélkül, hogy szüleiknek félniük kellett volna amiatt: látják-e őket még valaha” – mondta Annan.

A BBC-műsorban elhangzott kommentár szerint az ENSZ főtitkára már hónapokkal ezelőtt figyelmeztetett az iraki polgárháború veszélyére, most jelentette ki azonban először, hogy a helyzet még a polgárháborúnál is rosszabb.


A korrupció árnyéka

Arra a kérdésre, hogy az „olajat élelmiszerért” program körül kirobbant korrupciós botrány mennyire nyomja bélyegét főtitkári időszakára, Kofi Annan azt mondta: majd ha a történészek megvizsgálják az általa elért vívmányok teljességét, reményei szerint ez az ügy „csak egy lábjegyzet formájában marad fenn”.

Az 1996-ban indult program célja az lett volna, hogy Szaddám Huszein egykori iraki diktátor rezsimje ellenőrzött olajeladások bevételeiből meghatározott termékeket – élelmiszert, gyógyszereket és egyéb alapellátási cikkeket – importáljon a nemzetközi kereskedelmi szankciók lakossági hatásainak enyhítésére.

Mind egyértelműbb értesülések alapján azonban az ügyleteket korrupt módon irányították a Szaddám Huszeinnel összejátszó illetékes ENSZ-tisztviselők, és ebbe állítólag Annan fia is belekeveredett. A brit sajtó tavalyi értesülése szerint Kojo Annan 300 ezer dollárt kapott egy olyan cégtől, amely részese volt az ENSZ által ellenőrzött iraki „olajat élelmiszerért” programnak. Annan annak idején cáfolta, hogy tudott volna fia érintettségéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik