Feljelentette a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége Hantz Péter egyetemi oktatót, aki szerdán magyar nyelvű táblákat próbált meg elhelyezni az intézményben. A kolozsvári Szabadság című lap értesülései szerint a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) szóvivőjét az egyetem vezetősége minősített közrendháborítással és rongálással vádolja. A hírt megerősítette a napilap kérdésére Cristina Nistor, a BBTE szóvivője és a román rendőrség illetékese is. Amennyiben az ellenőrzés az egyetem vezetőségének ad igazat, Hantz Pétert pénzbírsággal sújthatják.
Nem volt dulakodás
Amint az ismeretes, a Bolyai Egyetem visszaállításáért és a magyar karok létrehozásáért küzdő, oktatókból álló civilszervezet november 19-ig adott határidőt a BBTE vezetőségének arra, hogy többnyelvű táblákat helyezzen el az egyetem épületeiben. A Bolyai Kezdeményező Bizottság állítása szerint ugyanis tavaly májusban az egyetemi szenátus elhatározta: minden olyan karon, ahol magyar és német nyelven is zajlik oktatás, háromnyelvű – román, magyar és német – táblákat kell felszerelni.
A határidő lejárta után lépett a tettek mezejére a szervezet szóvivője, Hantz Péter, aki több magyar nyelvű feliratot is felszerelt (legtöbbjük „Dohányozni tilos” tábla volt), ezek azonban néhány óra múlva már nem voltak a helyükön. Az oktató elmondása szerint a Kémia és Bölcsészettudomány Karának otthont adó épületekben nem ütközött komolyabb ellenállásba, mivel az utolsó pillanatban változtatta meg eredeti útirányát. A BBTE Farkas utcai központi épületénél azonban a portások sorfalába ütközött. Itt kisebb dulakodás kerekedett, de – Hantz szerint – tettlegességre nem került sor. A délutáni órákban a magyar nyelvű táblákat már eltávolították, a BKB-sok ennek ellenére folytatják akciójukat. Hantz azt ígérte, hogy a későbbiekben megpróbálják úgy elhelyezni a feliratokat, hogy azokat nehezebben lehessen letépni.
A tanár karrierje a tét
A kolozsvári lap nem hivatalos forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az egyetem vezetősége az egész táblaragasztási akciót gyorsan múló gondnak tartja, amelyről két napig cikkezik a sajtó, és azután elfelejtik. Kétessé vált viszont Hantz Péter egyetemi karrierje. Az érintett, a Szabadság beszámolója szerint úgy tudja, hogy a szenátus szerdai ülésén Nicolae Bocsan rektor kezdeményezte menesztését, ezt azonban a lap megkeresésére nem erősítette meg Nagy László rektorhelyettes.
„A BKB fellépése elhibázott, noha a probléma, amelyet ezúttal zászlajukra tűztek, valós, a kérdésre a magyar tagozatvezetés is megoldást próbált találni – hangsúlyozta csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva Salat Levente, a BBTE rektorhelyettese. Kifejtette: bármennyire is valós a probléma, az eszközök, amelyekhez a BKB ezúttal folyamodott, nem alkalmasak arra, hogy a magyar feliratok ügye tartósan rendeződhessen. Salat szerint az egyetemvezetésnek kapóra jött a BKB-sok megnyilvánulása, mert ezek után a feliratok kérdése beláthatatlan ideig lekerül a napirendről a BBTE vezető testületeiben.