Nagyvilág

Olasz segélymunkásokat raboltak el a Gázai övezetben

Palesztin illetékesek közlése szerint a Nemzetközi Vöröskereszt alkalmazásában álló segélymunkásokat az övezet középső részén lévő Deir el-Balahban ejtették őket foglyul.

Az első értesülések szerint a két férfi egy palesztin taxin utazott, amikor Hán Júnisz térségében egy gépkocsi állta útjukat. Ezt követően fegyveresek termettek a helyszínen, majd a két olaszt autójukba tuszkolták, és ismeretlen helyre hajtottak velük. A két túszul ejtett segélymunkás előzőleg a Nemzetközi Vörös Félhold egyik helyi irodájában tett látogatását.

Az elmúlt hónapokban a Gázai övezetben, ahol gyakorlatilag a hatóságok nem tudják fenntartani a közbiztonságot, számos külföldit – főként újságírókat és humanitárius szervezetek dolgozóit – ejtettek túszul, de általában nem sokkal később szabadon engedték őket.

Legutóbb olasz állampolgárt Lorenzo Cremonesinek, a Corriere della Sera című milánói napi lap közel-keleti tudósítójának a személyében szeptember elején raboltak el Gázában, de néhány óra elteltével a túsz épen és sértetlenül kiszabadult fogságából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik