Nagyvilág

Előkerült a Palme-gyilkosságnál használt fegyver

Egy svédországi tóban megtalálták annak a két régóta keresett pisztolynak az egyikét, amelyekről a nyomozók az feltételezik, hogy ismeretlen tettes azzal ölte meg Olof Palme néhai svéd miniszterelnököt 1986-ban Stockholm belvárosában.

Az Expressen című svéd bulvárlap egy tipp alapján maga küldött búvárokat a Dalarn-tóhoz a fegyver kiemelése céljából. A pisztolyt hétfőn este adták át a rendőrségnek. A megtalált pisztoly megegyezik azzal az 1983-as postarabláshoz használt revolverrel, amelyet Olof Palme meggyilkolásával összefüggésben évek óta keresnek – erősítette meg kedden a rendőrség.

A svéd hatóságok korábban kiderítették, hogy a Palmét eltaláló halálos golyó fémösszetétele megegyezik a három évvel korábban, Mockfjärd helységben elkövetett postarablás után talált lövedékével. Stig Edqvist, a nyomozás vezetője bejelentette, hogy a hétfőn egy svédországi tóban megtalált pisztoly sorozatszáma azonos az 1983-ban elkövetett postarabláshoz használt fegyverével.

Egyelőre nem világos, hogy ugyanezt a pisztolyt használták-e Olof Palme meggyilkolásához is. A kérdés megválaszolásához szükséges, hogy a nyomozók próbalövéseket tudjanak leadni a fegyverrel.

A svéd rendőrség érdeklődését akkor keltette fel a gyilkosság után eltűnt pisztoly, miután kiderült, hogy a Palmét eltaláló halálos golyó fémösszetétele megegyezik a három évvel korábban, Mockfjärd helységben elkövetett postarablás után talált lövedékével. Az egyik postarabló elmondása szerint a fegyvert Mockfjärdtól nem messze dobták a tóba. A rendőrség többször kereste, de nem járt sikerrel. Az Expressen informátora pontosan megjelölte a helyet, s a lap így találta meg hétfő délután a revolvert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik