Nagyvilág

December elején felállhat az új cseh kormány

December elejére felállhat az új cseh kormány – összegezte a polgári demokratákkal folytatott tárgyalás eredményét Jirí Paroubek, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke. A tárgyalás szabad utat nyitott a polgári demokrata-szociáldemokrata paktumnak, a nagykoalíció lehetőségét azonban elvetették.

A Polgári Demokratikus Párt (ODS) kongresszusa vasárnap késő este elfogadott határozatában felhatalmazta Mirek Topolánek pártelnököt és kormányfőt, hogy az új kormányról a szociáldemokratákkal is tárgyalásokat folytasson, s beleegyezett abba, hogy a szociáldemokraták akár a kormányban is képviseltessék magukat. A dokumentum szerint csupán a nagykoalíció elfogadhatatlan.

Topolánek azonban szabad kezet kapott ahhoz, hogy az ODS prioritásai figyelembevételével a saját belátása szerint tárgyaljon az új kormány felállításáról. Topolánek első kisebbségi polgári demokrata kormánya október elején megbukott, s lemondásra kényszerült.

Második próba

A kinevezett miniszterelnök a mostani második kísérletben szélesebb alapokon nyugvó kormányt akar létrehozni. A párt egy része azonban ellenezte a szociáldemokratákkal való tárgyalásokat, s a helyzetet előrehozott választással kívánta megoldani. A hétvégi kongresszuson azonban ez a szárny vereséget szenvedett. „Az ODS-ben győzött a realizmus.

Remélem, hogy mihamarabb megkezdhetjük a tárgyalásokat. Ha minden jól megy, akkor december elejére felállhatna az új kormány” – kommentálta a kongresszus eredményét újságíróknak Jirí Paroubek. Kifejtette, hogy a szociáldemokraták készek megegyezni a polgári demokratákkal, s részt venni a kormányban. „Én azonban egy ilyen kormánynak nem lennék a tagja” – ismételte meg korábbi álláspontját a volt miniszterelnök.

Öt hónapja tart a válság

Ha létrejönne az ODS–CSSD-megállapodás az új cseh kormányról, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy Topolánek miniszterelnöksége mellett Paroubek lenne a képviselőház elnöke. A hétfői prágai lapok is egybehangzóan úgy látják, hogy az ODS kongresszusa szabad utat nyitott a polgári demokrata-szociáldemokrata paktumnak, kivéve a nagykoalíciót.

A két nagy párt megállapodása nélkül ugyanis a jelenlegi, immár több mint öt hónapja tartó belpolitikai patthelyzetet lehetetlen feloldani. Csehországban a júniusi képviselőházi választás után alakult ki belpolitikai patthelyzet, mert a jobboldalnak és a baloldalnak egyaránt 100-100 mandátuma van a 200 tagú testületben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik