Nagyvilág

Megerősítette a cölibátust a Vatikán

Megerősítette a Vatikán a papi cölibátus fontosságát, miután a XVI. Benedek pápa vezetésével csütörtökön tartott tanácskozáson az egyházfők megvizsgálták a nős papoknak az aktív lelkipásztori szolgálatba való visszatérését célzó kérvényeit és az egyházból kiközösített afrikai érsek ügyét.

A Vatikán közlemény szerint a tanácskozás megerősítette a “papi nőtlenség választásának értékét a katolikus hagyományokban”, valamint azt, hogy a jó humanista és keresztény szellemiségű képzés a papnövendékek és a felszentelt papok számára is követelmény.

Új mozgalom ellen dacolnak

A csütörtöki, példa nélküli tanácskozást két hónappal azután tartották, hogy a római katolikus egyház kiközösítette Emmanuel Milingo zambiai érseket, aki a Szentszékkel dacolva négy házas embert püspökké szentelt fel. Egyes megfigyelők a kiközösítést azzal magyarázták, hogy a Vatikán attól tart, a papok és püspökök felszentelésére is jogosult érsek esetleg egyházszakadáshoz vezető lavinát indíthat el.

A pápa mintegy három órán át zárt ajtók mögött tárgyalt a kúria vezetőivel arról, milyen stratégiát kövessen az egyház, miután Milingo megalapította a lelkipásztori szolgálatot a házasság kedvéért korábban elhagyó, ám oda nős emberként visszatérni óhajtó papok mozgalmát.

Tiltott házasság

A Vatikán a csütörtöki tanácskozás előtt nyomatékkal jelezte: nem a cölibátus megköveteléséről nyit vitát, hanem olyan kérelmeket vizsgál meg, amelyekben házasodni készülő papok a kánonjog előírásainak megfelelően külön felmentést kérnek a nőtlenség kötelezettsége alól, illetve az elmúlt években (esetleg ilyen felmentés nélkül) megnősült papok kérik visszafogadásukat a lelkipásztori szolgálatba.

Milingo elutasítja kiközösítését és azt tervezi, hogy december elejére New Yorkba ezernél is több nős katolikus papot hív össze. A zambiai érsek a pápának két hete írt levelében több mint 150 ezerre tette a lelkipásztori szolgálatba visszatérni kívánó nős papok számát. Milingo egyébként 2001-ben maga is megnősült;a Vatikán soha nem ismerte el házasságát, az érsek pedig később visszatért az egyház szolgálatába.

A papok nősülésének, illetve a nőtlenség önkéntes vállalásának hívei azt hangoztatják, hogy ilyen engedmények vonzóbbá tennék a lelkipásztori szolgálatot és ezáltal enyhíthetnék a világ számos táján jelentkező paphiányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik