Külföld

USA-Korea kétoldalú tárgyalást szorgalmaznak a demokraták

admin
admin

2006. 11. 16. 07:53

Amerikai demokrata párti képviselők felszólították az amerikai kormányzatot, hogy küldje el főtárgyalóját Phenjanba.

A képviselőház külügyi bizottságának szerdán tartott meghallgatásán Tom Lantos azt kérte, hogy az amerikai kormányzat kezdjen közvetlen párbeszédet Phenjannal annak vitatott atomprogramjáról. Örvendetesnek nevezte, hogy hamarosan felújulnak a hatoldalú tárgyalások, de úgy vélte, hogy ismét csalódást fognak okozni, ha csak az amerikai kormányzat meg nem próbálkozik valamiféle új dologgal diplomáciai téren.

Lantos, aki a januárban hivatalban lépő kongresszusban az említett bizottság elnöke lesz, úgy vélte, hogy Christopher Hill főtárgyalónak egy teljes körű és ellenőrizhető megállapodás megkötésére adott felhatalmazással kell Pekingbe utaznia, majd a hatoldalú tárgyalások után Phenjanban is látogatást kell tennie. A phenjani látogatásnak nem az lenne a célja, hogy Hill különegyezményről tárgyaljon, hanem bizonyítaná az Egyesült Államok békés szándékait.

“A Fehér Háznak meg kell próbálkoznia egy új és merész megközelítéssel a bosszantó észak-koreai problémát illetően” – mondta Lantos, akit több demokrata társa mellett Jim Leach republikánus képviselő is támogatásáról biztosított. A demokrata Brad Sherman egyenesen azt javasolta, hogy az Egyesült Államok ajánlja fel Észak-Koreának megnemtámadási szerződés megkötését annak a csomagnak a részeként, amelyért cserébe Phenjan véglegesen és ellenőrizhető módon felszámolja atomprogramját.

A meghallgatáson Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkár elmondta, hogy a két Korea, Japán, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével folyó tárgyalások már decemberben felújulhatnak. Burns nem zárta ki a kétoldalú kapcsolatfelvételt sem, utalva arra, hogy Christopher Hill október végén New Yorkban találkozott Kim Kje Gvan észak-koreai főtárgyalóval, illetve kapcsolatban állt Észak-Korea ENSZ-képviseletével is. “Nem utasítjuk el tehát a közvetlen kapcsolatokat, de a hatoldalú tárgyalásokra helyezzük a hangsúlyt, mert úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb esély a hatékonyságra” – mondta Burns.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.