Külföld

Decemberben tárgyalhatnak az észak-koreai atomprogramról

admin
admin

2006. 11. 15. 13:11

Az észak-koreai atomprogramról folyó hatoldalú tárgyalássorozat valószínűleg december elején folytatódhat – jelentette ki Christopher Hill amerikai külügyi államtitkár-helyettes, delegációvezető szerdán Hanoiban a dél-koreai kollégájával folytatott megbeszélés után.

A két Korea, Kína, Japán, Oroszország és az Egyesült Államok 2003-ban kezdett tárgyalásokat az észak-koreai nukleáris válság rendezéséről, de az eddigi fordulók – utoljára tavaly novemberben – eredménytelenül zárultak. A kínai külügyminisztérium, illetve az amerikai főtárgyaló október 31-én jelentette be, hogy Észak-Korea beleegyezett a hatoldalú tárgyalások felújításába és abba, hogy „kedvezményekért cserébe” felhagy nukleáris programjával.

Hill, aki a 21 országot tömörítő Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) 14. fórumának alkalmából tartózkodik Hanoiban, reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások felújításának pontos időpontját hamarosan kitűzik, és a következő néhány hét megfeszített munkájával eredményeket érnek el. Leszögezte, hogy Észak-Koreának be kell tartania a tavaly szeptemberben vállalt kötelezettségeit, amelyek értelmében felhagy vitatott atomprogramjával segítségért és biztonsági garanciákért cserébe.

Cson Jung Vu dél-koreai főtárgyaló ugyancsak azt hangoztatta, hogy előrelépésre van szükség. „Nem szenvedhetünk kudarcot. Ha nem érünk el lényegi haladást, nagyon meghatározhatatlanná válik a hatoldalú tárgyalások jövője. Tárgyalni a tárgyalások kedvéért nem szabad” – hangoztatta a dél-koreai diplomata.

A diplomáciai gépezet beindulását jelzi, hogy Hill, illetve Cson Jung Vu is tárgyalt Hanoiban a japán küldöttség vezetőjével, Szaszae Kenicsiróval. Várhatóan nagy figyelmet szentelnek az észak-koreai kérdésnek az APEC-fórumon részt vevő külügyminiszterek szerdán kezdődő találkozóján, valamint az állam- és kormányfők hétvégi csúcstalálkozóján is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.