Nagyvilág

Francia rendőrök tüntettek a külvárosi erőszak ellen

Az Alliance nevű rendőrszakszervezet hétfőn hirdetett meg országos tüntetéssorozatot. Többek között Párizsban, Marseille-ben, Lyonban vonultak az utcára a rendőrök.

A rendőrség költségvetésének jövő évre tervezett 200 millió eurós emelésére hívta fel a figyelmet és új “orientációs törvénytervezet” benyújtását helyezte kilátásba Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, miután a legnagyobb rendőrszakszervezet a külvárosi erőszak ellen tüntetett és szigorúbb törvénykezést követelt a bűnelkövetőkkel szemben – adta hírül kedden a Le Figaro című francia napilap.

A zavargásoktól leginkább sújtott, Párizs közeli Bobigny prefektusa előtt ötszáz civil ruhás rendőr vonult fel, míg máshol kisebb békés megmozdulásokra került sor. Marseille-ben százötven rendőr, Lyonban hatvan, Montpellier-ben negyven, Nimes-ben és Evryben ötven rendőr tiltakozott.

A “dühös rendőrök” feliratú táblák alatt vonuló tüntetők “rendbontókat a börtönbe” kiáltással tiltakoztak a külvárosi erőszak ellen, s egy olyan testület összehívását javasolták, amely a rendőrségi vezetők mellett magában foglalja, az igazságszolgáltatás és a közoktatás képviselőit is.


Egy másik országos rendőrszakszervezet eközben országos rendőrsztrájkot helyezett kilátásba az ismétlődő erőszakos cselekmények elleni tiltakozás jeléül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik