Nagyvilág

Betiltanák a higanytartalmú lázmérőt

Együttdöntési eljárásban, első olvasatban elfogadta az EP azt a bizottsági javaslatot, amely megtiltaná bizonyos higanytartalmú mérőeszközök forgalmazását. A képviselők kivételt tennének az ötven évesnél régebben gyártott műszerekkel és a barométerekkel.

Betiltana az Európai Bizottság egyes, az egészségre rendkívül veszélyes higanyt tartalmazó, nem elektronikus mérőműszereket. Ide tartoznak például a lázmérők, szobahőmérők, valamint hagyományos vérnyomásmérők is. Ezek mindegyike kiváltható ugyanis modernebb, az egészségre nem ártalmas eszközökkel. Az Európai Parlament támogatja a bizottsági terveket, ragaszkodik azonban bizonyos kivételek megállapításához.

A plenáris ülésen elfogadott módosító indítványok szerint így nem vonatkozna a tiltás a barométerekre, valamint az (irányelv hatályba lépésének napjához képest) ötven évesnél régebben gyártott mérőeszközökre. (A képviselők a barométerekkel kapcsolatban hozzáfűzték, hogy ezek engedélyeztetésére és forgalomba hozatalára a tagállamok „megfelelő és hatékony mechanizmusokat állapítanak meg annak érdekében, hogy ezen irányelv célkitűzései ne kerüljenek veszélybe”.)

Az egyik elfogadott módosítás szerint azonnali korlátozás csak „a nagyközönség számára értékesített mérőeszközöknél, valamint a lázmérők esetében indokolt”, figyelembe véve a műszaki és gazdasági körülményeket. A tagállamoknak legkésőbb az irányelv hatályba lépését követő egy éven belül ki kell hirdetniük azokat a jogszabályokat, amelyekkel megfelelnek az abban rögzített előírásoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik