Az Európai Bizottság nem zárja ki ugyanakkor ennek lehetőségét, ha Ankara nem tartja tiszteletben a Ciprusra vonatkozóan vállalt kötelezettségeit.
Pár nappal korábban a Angela Merkel német kancellár az európai uniós csatlakozási tárgyalások megszakításával fenyegette meg Törökországot, ha nem tesz eleget az unió által szabott, elsősorban Ciprussal kapcsolatos feltételeknek.
A liberális Süddeutsche Zeitungban a kancellár kemény hangon bírálta az ankarai kormányt. Merkel szerint Törökországnak súlyos következményekkel kell számolnia, s kilátásba helyezte a csatlakozást előkészítő tárgyalások megszakítását is, ha nem tartják magukat az uniós feltételekhez.
Az EU- csúcson egyébként nem pusztán a Ciprussal kapcsolatos török politikáról kell majd vitatkozniuk a részvevőknek, hiszen az EU-bizottság Törökországgal foglalkozó, most szerdán közzétett éves jelentése egyébként is számos bírálatot tartalmaz. A dokumentum sürgeti az előrelépést a szólásszabadság és a nem muzulmán vallási közösségek jogainak garantálásában, valamint a nők és a szakszervezetek jogainak betartásában, illetve a haderő feletti polgári ellenőrzés erősítésében.