Vasárnap a Dudzsail nevű síita faluban végrehajtott 1982-es mészárlással összefüggő büntetőperben hozták meg az ítéletet. Akkor ugyanis 148 embert öltek meg az iraki biztonsági erők, megtorlásul egy Szaddám Huszein elleni merényletkísérlet miatt. A volt diktátor ellen azonban több ügyben is folyik büntetőeljárás. Mindegyik esetben olyan súlyú a vád, hogy bármelyik perben halálra ítélhetik.
A tizenkét vád köt van többek között az összesen több százezernyi észak-iraki kurd megölése, illetve elűzése lakóhelyéről az 1986 és 1988 között végrehajtott úgynevezett Anfal-hadművelet keretében, a befolyásos kurd Barzani-klán 8 ezer tagjának lemészárlása 1983-ban, illetve a dél-iraki síita felkelés véres leverése 1991-ben
Több halálos ítélet
Az előző rendszer vezető tisztségviselőinek bűnpereiben eljáró iraki különleges törvényszék ítélete szerint akasztófán végzi Szaddám Huszein féltestvére, Barzán at-Tikríti volt titkosszolgálati vezető és a volt forradalmi bíróság vezetője, Avad al-Bandar is.
Életfogytiglani börtönbüntetést róttak ki Taha Jaszín Ramadán volt alelnökre, akire az ügyészség a perben szintén halálbüntetést kért.
A Baasz párt három további egykori vezető tisztségviselőjére kínzás és gyilkosság bűntette miatt 15 évig terjedő börtönbüntetést szabtak ki, egy negyediket pedig felmentettek.
Hétfőn újra döntenek
Automatikus fellebbviteli eljárás kezdődik hétfőn a halálra ítélt volt iraki elnök, Szaddám Huszein és három vádlott-társa ügyében – közölte vasárnap a bagdadi törvényszék egyik bírája. A törvényszék működési szabályzata szerint ugyanis halálos ítéletek és életfogytiglani szabadságvesztések kiszabása esetén automatikusan le kell folytatni a fellebbviteli eljárást. A kilencfős bírói testületet nem köti semmilyen határidő, tetszése szerinti ideig mérlegelheti az ügyeket. Ha úgy dönt, hogy egy fellebbezés megalapozott, perújrafelvételben újra kell tárgyalni az egész ügyet. Ha helybenhagyja a törvényszék döntéseit, harminc napon belül végre kell hajtani a halálos ítéleteket. A végrehajtási utasítást alá kell írnia az államfőnek, vagy az egyik alelnöknek.
Szaddám: nem kell a bosszú
“Az igazság megcsúfolásának” nevezte a Szaddám Huszein iraki elnök ellen hozott halálos ítéletet a volt iraki elnök védői csapatának egyik tagja. Busra al-Halil szavai szerint “egy törvénytelen bíróság ítélkezett egy kirakatperben”. Az amerikai megszállók által létrehozott törvényszéktől “eleve nem is lehetett tisztességes eljárást remélni” – mondta a jordániai fővárosban, Ammánban, ahol a védői csapat berendezte központi irodáját.
A törvényszék elnöke “a törvényszék megsértése miatt” kivezettette a tárgyalóteremből Ramsey Clark volt amerikai igazságügy-minisztert, a Szaddám Huszeint védő nemzetközi ügyvédcsapat vezetőjét, mert Clark is úgy fogalmazott az ítélethirdetéskor, hogy a törvényszék “gúnyt űzött az igazságszolgáltatásból”.
A halálra ítélt volt elnök ugyanakkor felszólította az iraki népet, hogy utasítsa el a felekezeti erőszakot, és ne álljon bosszút az ellene hozott halálos ítéletért a megszálló hatalmakon és a megszálló országok népein – közölte nyugati tudósítókkal az elítélt exelnök egyik ügyvédje.
Dzsalal Talabani iraki elnök szerint tisztességes volt Szaddám Huszein pere. Az államfő mindazonáltal – biztonsági okokra hivatkozva – nem kívánta kommentálni vasárnapi nyilatkozatában az exelnök ellen hozott halálos ítéletet.
A síiták ünnepelnek
Iraki síiták vad ünneplésbe kezdtek Szaddám Huszein halálra ítélésének hírére Bagdad Szadrváros nevű negyedében. Fiatalok sokasága énekelt, táncolt örömében a túlnyomórészt síiták lakta városrész utcáin, fittyet hányva az ítélethirdetés napjára elrendelt kijárási tilalomnak. Ugyanakkor Szaddám Huszein szűkebb hazájában, Tikrítben röviddel a volt elnök halálos ítéletének kihirdetése után ezrek vonultak az utcákra, bosszút esküdve a törvényszék ellen.