Külföld

Sólyom is beszélt a kassai Rákóczi-ünnepségen

admin
admin

2006. 10. 29. 15:43

Kassa példát ad az országnak arra, hogyan lehet és kell együtt ünnepelni történelmi múltunk közös gyökereit - hangoztatta Sólyom László vasárnap Kassán a II. Rákóczi Ferenc fejedelem újra temetésének 100. évfordulóján megrendezett nagyszabású ünnepségen.

A köztársasági elnök a kassai Szent Erzsébet székesegyház közelében összegyűlt több ezer – nemzeti színű és magyar történelmi zászlót boldogan lobogtató – ember előtt beszélt. Szavai szerint Rákóczi korában nem volt nemzetiségi kérdés. Amikor Rákóczi kibontotta zászlaját, hatezer szlovák kuruc csatlakozott hozzá.

A szónok rámutatott: az európai unión belül a két ország hasonló értékeket érvényesít. A múltunk összeköt, ezt fel kell mutatni arra a jelenre, amelyben szintén együtt vagyunk egy nagy nemzetközi közösségen belül. Ez utóbbi, az EU mindenekelőtt az értékek és a jogok közössége. Az unió azért jött létre, hogy békében és barátságban éljenek egymással, egymás mellett a különböző nemzetiségűek, mindenkinek a jogait megvédje – fűzte hozzá. Az unió országaiban élő kisebbségeknek megvan a joguk a saját történelmükhöz, nyelvükhöz.

Sólyom László kifejezte háláját Kassának, amely lehetővé tette a közös ünnepséget, Kassa ezzel is bizonyította a maga méltóságát, nyíltszívűségét.

Frantisek Knapik, Kassa főpolgármestere a megemlékezésen II. Rákóczi Ferencről azt mondta: sok tekintetben jelentősen befolyásolta saját korát, és az utána következő generációkra is nagy jelentőséggel bírt.

A főpolgármester Rákóczi jelszavát – Istennel, a hazáért és a szabadságért – felidézve úgy fogalmazott: ez nem merült feledésbe, semmit nem veszített értékéből, érvényéből, az idő és Kassa sem felejtette ezt el. Rákóczi értékei egyetemesek és örök érvényűek; közös nevezőjük a bátorság, a hit az igazságos ügyben, a hazaszeretet és a szabadság tisztelete.

A beszédek elhangzása után a kassai dómban magyar és szlovák nyelven ünnepi szentmise kezdődött, ott, ahol napra pontosan száz évvel ezelőtt örök nyugalomra helyezték II. Rákóczi Ferenc fejedelmet és bujdosó társait. A zsúfolásig megtelt dóm padsoraiban ott volt Sólyom László magyar köztársasági elnök, Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, és többen mások. Szlovákiát az egyházi szertartáson Zdenko Trebula, a Kassa megyei közgyűlés elnöke és Frantisek Knapik, Kassa polgármestere képviselte.

A szentmisét követően Sólyom László megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai, a vele együtt 1906. október 29-én újratemetett Zrínyi Ilona, Rákóczi József, Bercsényi Miklós, Csáky Krisztina, Esterházy Antal, Sibrik Miklós síremlékét a székesegyház altemplomában.

A köztársasági elnök koszorút helyezett el a fejedelem szobránál, amelyet a kassai “Rodostó ház” udvarán állítottak fel idén áprilisban. Sólyom László találkozott Kassán a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselőivel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.