Nagyvilág

Rendőrök akadályozták meg Szlovéniában egy roma telep megrohamozását

Csak nagy erők bevetésével sikerült a szlovén rendőrségnek megakadályoznia vasárnapra virradó éjszaka, hogy mintegy 200 ember megrohamozza Ambrus község roma telepét.

A fővárostól 30 kilométerre fekvő község lakóinak a haragja azért fordult a mintegy 40 fős roma közösség ellen, mert az szerintük beszennyezi a környék lakossága által használt ivóvízforrás vizét. A romák már a hét elején egy közeli erdőbe menekültek a többség haragja elől, majd szombaton visszatértek a telepre.

Ezt látva mintegy 200 szlovén gyűlt össze, hogy “kiürítse” a roma telepet. Szándékuk végrehajtásában csak 100 rendőrnek sikerült őket megakadályoznia. A helyszínre érkezett Dragutin Mate belügyminiszter közvetítése nyomán a hatóság a romákat egy 90 kilométerrel távolabb eső település, Postojna külföldi bevándorlók számára fenntartott otthonában helyezte el. A cél az, hogy 2-3 héten belül új, a falvaktól távolabb eső helyet jelöljenek ki a telepük számára, ahol “a romák zavartalanabbul élhetnek, a maguk szokásaival összhangban” – fogalmazott Mate a közszolgálati rádióban.

Ambrus község polgármestere, Alojz Sinkovec elégedetten nyugtázta a romák távozását. A kisebbség érdekeit képviselő Zoran Grm viszont azzal fenyegetőzött, hogy panasszal fordul “az illetékes európai fórumokhoz”, amiért a romákat “negyedóráig tartó tárgyalás után lakóhelyül elhagyására kényszerítették”. Grm szerint a helyi lakosság részéről megnyilvánuló hatalmas nyomás hatására “gyorsított eljárással oldottak meg egy olyan problémát, amely már 20 éve megoldatlan”.

A legutóbbi népszámlálás alkalmával a 2 milliós Szlovénia állampolgára közül 3246 vallotta magát romának, más becslés szerint legalább kétszer ennyien vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik