Nagyvilág

Megkezdődött a Perzsa-öbölben a tengeri hadgyakorlat

Teherán szerint kalandorság az a tengeri hadgyakorlat, amely vasárnap kezdődött hat ország, köztük az Egyesült Államok részvételével a Perzsa-öbölben, mintegy 200 kilométerre az iráni felségvizektől.

A manőverek célja feltartóztatni az Iránnak esetleg nukleáris fegyvereket vagy alkatrészeket csempésző hajókat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ezekben a hetekben tárgyal arról, hogy hozzon-e büntetőintézkedéseket Irán ellen, és ha igen, milyeneket. A szankciókra azzal szolgáltatna okot Teherán, hogy nem hajlandó felhagyni urándúsító tevékenységével.

A kétnapos gyakorlaton az Egyesült Államokon kívül Olaszország, Franciaország, Ausztrália, Nagy-Britannia és Bahrein vesz részt, összesen kilenc hadihajóval. A képzeletbeli csempészhajót egy brit olajszállító játssza – jelentette be az amerikai haditengerészet.

Mohammad Ali Hoszeini, a teheráni külügyminisztérium szóvivője közölte újságírókkal, hogy Irán figyelemmel kíséri minden mozzanatát a gyakorlatnak, amely Teherán szerint nem teszi biztonságosabbá a világ olajszállítmányainak nagy része által érintett Perzsa-öbölt. “Jobb volna a térségnek az amerikai jelenlét nélkül” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik