Külföld

Irán kilépne a NAÜ-ből

admin
admin

2006. 10. 24. 18:15

Irán fontolóra veszi, hogy kilép a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségből (NAÜ), amennyiben atomprogramja miatt büntető intézkedésekkel sújtaná a nemzetközi közösség - jelentette ki kedden az ország külügyi szóvivője.

Mohamad Ali Hoszeini a Londonban megjelenő arab nyelvű as-Sark al-Auszat című lapnak nyilatkozva elmondta: Teherán már terveket dolgozott ki arra vonatkozóan, hogyan húzhatná ki az esetleges szankciók “méregfogát”.

Az iszlám köztársaságot gazdasági büntetőintézkedések fenyegetik a Biztonsági Tanács részéről, amennyiben nem hagy fel az urándúsítással. Teherán azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag békés, energiatermelési célokat szolgál, a Nyugat azonban arra gyanakszik, hogy valójában Teherán atomfegyver előállításán fáradozik.

Rizikós szankciók

A NAÜ főigazgatója egy hétfő esti washingtoni előadásban óva intett attól, hogy a nemzetközi közösség szankciókkal sújtsa Iránt és Észak-Koreát atomprogramjuk miatt. Mohamed el-Baradei a Georgetown Egyetemen mondott beszédében úgy vélte: az esetleges büntetőintézkedések mindkét országban csak a keményvonalasok táborát erősítenék.

A NAÜ vezetője többek között kijelentette: még nincs meggyőződve arról, hogy Irán csakugyan atomfegyver előállításán dolgozik. Líbia példájára hivatkozva lehetségesnek nevezte, hogy egy nukleáris ambíciókat tápláló ország végül feladja ilyen irányú törekvéseit. Egyúttal úgy vélte, hogy lehetséges a megállapodás Észak-Koreával annak nukleáris programjáról.

Közel az atomfegyverhez

Baradei nézetével ellentétben a német hírszerzés főnöke úgy véli, hogy Irán akár tíz éven belül atomfegyverrel rendelkezhet. Ernst Uhrlau, a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) elnöke erről egy berlini biztonságpolitikai értekezleten beszélt kedden. Mint kifejtette, az urándúsítás jelenlegi ütemét figyelembe véve Irán legkorábban 2010-ben fog szert tenni olyan mennyiségű, magasan dúsított uránra, amelynek felhasználásával atomfegyver állítható elő. Ezt követően 2015-ben lehetne számítani az első iráni atombomba elkészülésére – közölte Uhrlau.

A The New York Times keddi száma idézte el-Baradeit, aki szerint a NAÜ legutóbbi ellenőrzései arról tanúskodnak, hogy Irán felszerelte a második centrifugasort (kaszkádot), és az üzemkész állapotban van (e centrifugák segítségével lehet urán-hexafluoridból dúsított uránt előállítani.) Az új kaszkádba még nem vezettek be urán-hexafluorid gázt, ám erre heteken belül sor kerülhet. Az amerikai újság szerint azonban még két centrifugasor egyidejű üzemeltetése esetén is évekbe telne olyan mennyiségű dúsított urán előállítása, amely kiadna egy atombombát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.