Külföld

Fegyverkezési hullámot indíthat el Észak-Korea

admin
admin

2006. 10. 24. 14:11

Dominóhatástól, illetve a nukleáris fegyverkezés újabb hullámától tartanak német szakértők a közelmúltban végrehajtott észak-koreai atomkísérlet után.

A phenjani nukleáris robbantás után a nemzetközi közösség sorsdöntő útelágazáshoz érkezett – fogalmaztak a Der Tagesspiegel című német lapnak által megkérdezett tekintélyes biztonságpolitikai szakértők az újság keddi számában. A jövőbeni lépésektől jelentős mértékben függ a szóban forgó fegyverek terjedését gátló atomsorompó-szerződés jövője, ezért meghatározó, hogy a világ miként reagál az észak-koreai atomkísérletre –vélik szakértők.

Amennyiben az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem találja meg a megfelelő eszközt arra, hogy nyomást gyakoroljon Phenjanra, nemcsak a BT, s ezen keresztül a világszervezet veszti el tekintélyét, hanem az atomsorompó szerződés is egyre inkább üres papírrá válhat – jelentették ki.

A német szakértők szerint a szerződést felügyelő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezető köreiben növekszik az aggodalom amiatt, hogy az észak-koreai atomkísérlet úgynevezett dominóhatással járhat, mégpedig elsősorban Ázsiában. Ezzel összefüggésben példaként hozták fel, hogy a mindeddig nukleáris fegyvermentes Japánban egyre több szó esik az atomfegyverekről. Mindez – mint vélekedtek – felerősíti azokat a félelmeket, amelyek szerint a világ újabb nukleáris fegyverkezési korszak előtt áll. Idézték a NAÜ egyik legutóbbi állásfoglalását azzal kapcsolatban, hogy több mint negyven ország – amennyiben úgy akarja – rövid időn belül atomhatalommá válhat, s felhívták a figyelmet arra is: a hangsúly már nem is annyira a képességen, mint inkább az akaraton van.

A szóban forgó országok között említették Irán szomszédait, egyebek között Szaúd-Arábiát és Egyiptomot. Rijád képes arra, hogy egyszerűen atomfegyvert vásároljon, Egyiptom pedig a közelmúltban már jelezte, hogy a jövőben még inkább támaszkodni kíván az atomenergia békés felhasználására. Az atomsorompó-szerződésnek ezért kulcsfontosságú szerepe lehet, mindenekelőtt a világnak ebben a térségében – hangoztatták a Der Tagesspiegelnek nyilatkozó szakértők, hozzátéve azt is, hogy Iránt minden körülmények között meg kellene akadályozni az atomfegyver előállításában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.