Nagyvilág

EP: 56 eszméje európai érték

A szabadság olyan érték, amely összeköti Európát, és ezért a szabadságért szálltak síkra az 1956-os magyar forradalom részvevői - hangsúlyozta az EP elnöke és a képviselőcsoportok szónokai, akik közül többen is párhuzamot vontak az ötven évvel ezelőtti események és a jelenlegi helyzet között.

A forradalom az “első repedés volt a szovjet rendszeren”, a repedés egyre szélesebb lett, és a folyamat elvezetett a berlini fal leomlásához – mondta Josep Borrell Fontelles, a parlament elnöke. Kitért arra is, hogy a forradalom bukása után magyarok tízezreinek kellett elmenekülniük, ami “tragédia volt a magyar nemzet számára”.

Európai hősök

Az 1956-os forradalom részvevői “mindannyiunkért cselekedtek”, az emberi méltóságért szálltak síkra, európai hősöknek tekinthetők” – méltatta Hans-Gert Pöttering, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője az ötven évvel ezelőtti magyarországi forradalmat. Az ülés napjaiban is zajló budapesti tüntetésekre kitérve úgy vélekedett: egyik oldalon sem szabad aránytalanul válaszolni a demonstrációkra, s a közös értékeket kell szem előtt tartani.

1956-ban Magyarország a szabadságáért, a szuverenitásáért harcolt a Szovjetunióval szemben – hangsúlyozta Martin Schulz, az Európai Szocialisták frakcióvezetője. A jelenlegi eseményekre utalva úgy fogalmazott: “Most, ötven évvel később, azok, akik nem értik meg, hogy már létezik ez a szabadság, és hogy már demokratikus, szolidáris nemzetközösségben élünk, azok félreértik a jelenlegi helyzetet”. Már nem fegyveres harcról van szó, hanem megvannak a demokratikus keretek – mondta.

A forradalom hagyománya

Francis Wurtz az Egységes Európai Baloldal részéről elítélte a forradalom és szabadságharc véres leverését, és 1956-ot kiemelkedő eseményként értékelte a szabadságharcok sorában. Egyúttal azonban annak a véleményének adott hangot, hogy “nem szabad egyoldalúan interpretálni az eseményeket”, azzal, hogy “a kommunista eszméket sutba dobjuk”. Létezett egy reformkör a kommunista értelmiségen belül – mondta, tagjaiként említve Nagy Imrét, Lukács Györgyöt – amelyet azonban elnyomtak.

A parlament független csoportjának vezérszónoka hozzászólásában azt hangsúlyozta: “most Magyarországon a szocialista magyar kormány nagy válságban van, mert 56 nem az ő hagyományukba tartozik”, a jobboldalnak igaza van, amikor a saját hagyománya részeként éli meg az évfordulót. “Óriási tömegek, jogosan tüntetnek” Budapesten, mert még mindig vannak olyanok, “akiket elnyom ez a rendszer, és akik szörnyű körülmények között élnek” A parlament a csütörtökön záruló plenáris ülésen nyilatkozatot készül elfogadni, 56 emléke előtt tisztelegve.


Sólyom is beszédet mond


Sólyom László köztársasági elnök szerdán látogat Strasbourgba, ahol részt vesz az Európai Parlament ünnepi ülésén – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal kedden az MTI-t. Az államfő szerdán délben ünnepi beszédet mond az Európai Parlamentben, majd ezt követően Josep Borrell Fontelles, az Európai Parlament elnöke díszebédet ad a magyar köztársasági elnök tiszteletére.


Sólyom László egynapos útja során találkozik az Európai Parlament magyar munkatársaival is. A köztársasági elnök a magyarországi 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából két kiállítást is megnyit Strasbourgban, a “Múltjövő – Magyarország 1956 – 2006”, valamint a “Hommage a la révolution hongroise 1956” címmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik