Külföld

Izrael folytatná a berepüléseket a libanoni légtérbe

admin
admin

2006. 10. 22. 16:17

Az izraeli katonai repülőgépek folytatni fogják berepüléseiket Libanon légterébe, mert nem szűnt meg a fegyverek becsempészése a libanoni Hezbollah síita szervezet gerilláinak - jelentette ki vasárnap Amír Perec izraeli védelmi miniszter.

Perec állásfoglalása az izraeli kabinet ülésén hangzott el néhány nappal azután, hogy az ENSZ libanoni békefenntartóinak parancsnoka a Hezbollah és Izrael között nyáron kitört háborúnak véget vető ENSZ-határozat egyértelmű megsértésének nevezte az izraeli légtérsértéseket.

Az izraeli védelmi miniszter “egyre sokasodó hírszerzési értesülésekre” hivatkozva a libanoni kormányt vádolta meg azzal, hogy nem hajtja végre a tűzszüneti határozatban foglaltakat, amikor nem akadályozza meg a szíriai és iráni támogatóktól érkező fegyverek eljutását a Hezbollahhoz. “A berepülések jogossága ezért egyre nagyobb” – mondta.

Mintegy Alain Pellegrinihez, a libanoni ENSZ-békefenntartók parancsnokához intézve szavait Perec hangsúlyozta: az ENSZ-erők azt a feladatot kapták, hogy a Hezbollah ellen lépjenek fel, nem pedig Izrael ellen. “Amíg a határozatot nem hajtják végre, addig nincs más választás, mint folytatni a berepüléseket Libanonba” – szögezte le.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.