Nagyvilág

Merényletet kíséreltek meg a palesztin kormányfő ellen

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak pénteken Gázában Iszmáil Haníje palesztin kormányfő gépkocsikonvojának egyik autójára. Senki sem sérült meg a támadásban, a miniszterelnököt szállító gépkocsit egyáltalán nem is érték lövések.

A Hamász biztonsági embereinek egyik autója azonban találatot kapott és kigyulladt – közölte a radikális szervezet egy szóvivője. Haníje hivatalának névtelenül nyilatkozó munkatársai azt mondták nyugati tudósítóknak: nem tartják valószínűnek, hogy a kormányfő meggyilkolását célzó merényletkísérletről lenne szó.

A támadás körzetének lakói tudni vélik, hogy a támadók a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah szervezet egy nemrégiben megölt aktivistájának rokonai. (Az illető a Hamasz fegyveres osztagaival vívott csatározásban vesztette életét.) A kormányon lévő radikális Hamasz nem nevezett meg hivatalosan egyetlen szervezetet sem a támadás elkövetőjeként.


Elutasította a szakértői kormányt

Az incidens előtt néhány perccel fejezte be Haníje egy mecsetben mondott beszédét, amelyben fogadkozott, hogy meg fogja hiúsítani Abbász elnök, Fatah-vezető minden próbálkozását, amely a Hamasz kormányának megbuktatására irányul. Arról beszélt, hogy a Hamasz visszautasítja az előre hozott választások Abbász által felvetett gondolatát, éppúgy, mint egy ideiglenes, szakértői kormány elnök általi kinevezését. Hangsúlyozta: hiába nevezne ki Abbász egy szakértői kormányt, a parlament, ahol a Hamasznak nagy többsége van, úgysem szavazna bizalmat egy ilyen kabinetnek.

Abbász többször is jelezte a közelmúltban: menesztheti a Hamasz-kormányt, és népszavazással erősíttetheti meg intézkedését. Szavai szerint azért kényszerülhet ilyen lépésre, mert nem sikerült megegyeznie a Hamasszal egy nemzeti egységkormány létrehozásáról.


Elmaradnak a segélyek

A radikális szervezet kormányon maradása Abbász szerint csapás a palesztin területekre, mert a nyugati országok addig nem újítják fel a palesztinok segélyezését, amíg az Izrael elismerését és az erőszak elvetését megtagadó radikális szervezet van kormányon. A nyugati segélyek nélkül a palesztin hivatali apparátus nagyrészt működésképtelen.

A Hamasz és a Fatah hatalmi harca a két szervezet fegyveres osztagainak tűzharcaiban is megnyilvánul az utóbbi hónapokban. Ebben a hónapban legalább tizenkilenc ember vesztette életét a Hamasz és a Fatah fegyveresei közti villongásokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik