Külföld

Megtiltotta München városa a neonáci virrasztást

admin
admin

2006. 10. 20. 15:42

Megtiltotta München városa a neonáciknak, hogy megtartsák a bajor fővárosban november 9-re tervezett virrasztást.

1938 november 9-e éjszakáján, amely a Kristályéjszaka néven vonult be a történelembe, náci rohamcsapatok országos antiszemita pogrom keretében zsinagógákat, zsidó tulajdonban lévő üzleteket gyújtottak fel Németország és Ausztria városaiban.

November kilencedike jeles nap a német történelemben. 1923-ban a német rendőrség e napon vetett véget az Adolf Hitler vezetésével előző nap a müncheni Bürgerbrau sörpincében tartott gyűlés nyomán a weimari köztársaság ellen megkísérelt államcsínynek (a sörpuccsnak). 1989-ben pedig ugyanezen a napon nyílt meg a határ a kettéválasztott Németország keleti és nyugati fele között.

Idén november 9-re tervezik Münchenben az ottani új zsidó közösségi ház megnyitását. Az eseményen Horst Köhler államfő is jelen lesz. Norman Bordin német szélsőjobboldali figura 2004 végén indítványozta a vele azonos nézeteket vallóknak, hogy 2005-től kezdve 2014-ig minden évben tartsanak virrasztást ezen a napon.

A hivatalos indok a berlini fal leomlásának kezdetére való emlékezés. Miután azonban a tavalyi virrasztáson Bordin felolvasta az 1923-as puccs során megölt nemzetiszocialisták nevét, a hatóságok számára egyértelművé vált, hogy a rendezvény csak álca; a gyűlések valódi célja a Hitler-féle elvetélt puccsról való megemlékezés.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.