Külföld

Ismét fenyegetőzött az iráni elnök

admin
admin

2006. 10. 20. 15:17

Terroristák csoportjának nevezte az izraeli vezetőket pénteken az iráni elnök egy teheráni gyűlésen, és figyelmeztette az európai országokat, hogy Izrael támogatásával felszítják a gyűlöletet a Közel-Keleten, ezért "bajuk eshet".

“Ráerőltettetek egy csoportnyi terroristát a térségre – mondta Mahmúd Ahmadinezsád, az Egyesült Államokhoz és szövetségeseihez intézve szavait. “Saját érdeketek, hogy elhatárolódjatok ezektől a bűnözőktől, ez ultimátum. Holnap aztán ne panaszkodjatok” – fogalmazott az al-Kudsz napja alkalmával sok ezer ember előtt elmondott teheráni beszédében.


A palesztin harc emléknapja

Az al-Kudsz napját, vagyis Jeruzsálem napját a zsidó állam elleni palesztin harc melletti szolidaritás jeleként vezette be a néhai Khomeini ajatolláh, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója. Minden évben a ramadán böjti hónap utolsó péntekén tartják. Az iraki Bászrában és Bagdad egyik síita negyedében is több százan tüntettek az al-Kudsz-nap alkalmából, Fátima libanoni kikötőben pedig mintegy ezer nő, a Hezbollah síita szervezet tagjai.

Az iráni megmozdulásokon több százezren vettek részt. A gyűlésekre az állami intézmények hagyományosan nagy számban küldik ki dolgozóikat. Az IRNA iráni állami hírügynökség kommentárja szerint az al-Kudsz nemcsak a palesztin nép jogainak védelmét képviseli, hanem a muzulmán országok egységét is közös ellenségükkel, az imperializmus támogatását élvező “nemzetközi cionizmussal” szemben.


Az ENSZ-et és Izraelt bírálta


A “cionista rezsimet” azért alapították, hogy támaszpontként szolgáljon a nyugati hatalmak számára a Közel-Keleten, és hogy segítségével az egész régiót uralmuk alá vonják – hangoztatta Teheránban Ahmadinezsád az IRNA beszámolója szerint. Korábbi kijelentéseit és a hivatalos iráni álláspontot megismételve kétségbe vonta Izrael állam jogát a létezéshez. Ez a rezsim, Istennek hála, elveszítette jogát a létezéshez – mondta Ahmadinezsád.

Az iráni elnök illegitimnek nevezte az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) és annak döntéseit is. “Miféle Biztonsági Tanács ez? Az egész világ tudja, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az iráni nemzet ellenségei” – fogalmazott Ahmadinezsád. Egyszerre akartok bírák, panaszosok és végrehajtók lenni. De ennek a fajta logikának az ideje lejárt. Senki sem fogadja ezt el tőletek – mondta. Iránt jelenleg a BT szankciói fenyegetik, mert nem hajlandó lemondani vitatott nukleáris programjáról, azt állítva, hogy az békés célokat szolgál.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.