Külföld

Százmillióba kerül a külföldi vendégek biztonsága

admin
admin

2006. 10. 18. 13:11

A tervek szerint 80–100 millió forintba kerül majd a több mint ötven külföldi meghívott őrzése, ami a Köztárasági Őrezred feladata lesz. A magyar állam delegációnként összesen három fő szállásköltségét állja.

Ötvenhat külföldi delegáció érkezik az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulós megemlékezéseire, ezen belül húsz államfő, a spanyol és a norvég király, a belga trónörökös, valamint a luxemburgi nagyherceg. Közülük 53-an minősülnek védett személynek – tette hozzá lapunk kérdésére Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. A külföldi méltóságok biztosításának tervezett költsége 80–100 millió forint, a pontos összeget azonban csak az esemény után lehet kiszámolni. Annyi viszont már most biztos, hogy a védett személyek őrzése a Köztársasági Őrezred feladata lesz, ők attól a perctől kezdve védik a külföldi méltóságokat, hogy Magyarországra érkeznek.

A magyar állam a meghívott magas rangú vezetők mellett delegációnként két személy itt-tartózkodását állja. Az uralkodók, állam- és kormányfők elnöki lakosztályt kapnak nyolc budapesti szálloda valamelyikében.

Busszal mennek

„Vasárnap és hétfőn lesznek problémák a budapesti közlekedésben, hiszen 56 delegáció mozgatását kell biztosítani. Ugyanakkor a fennakadásokat csökkentheti, hogy a delegációk néhány programra nem autóval, hanem buszokkal fognak eljutni” – hangsúlyozta Bokor Balázs. A protokollfőnök kitért arra, hogy Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kosáry Domokos, az 56-os Emlékbizottság elnöke által aláírt meghívókat idén tavasszal küldték ki az európai állam- és kormányfőknek, illetve azon országok vezetőinek, akik befogadták az 1956-os magyar menekülteket.

Budapestre jön például a NATO főtitkára, az ukrán elnök, a román miniszterelnök, a német szövetségi államfő, New York állam kormányzója, a cseh elnök, a három balti ország államfője, az Európa Tanács főtitkára, a finn elnök, a holland miniszterelnök. Mint elhangzott, Magyarország történetében még nem fordult elő, hogy egy időben ennyi magas rangú külföldi delegáció tartózkodjon a fővárosban; az eddigi „rekord” az 1994-es EBEÉ-csúcs volt, 33 delegációval.

Barroso is mond beszédet

A protokollfőnök elmondta: a központi ünnepség október 22-én este lesz az Operaházban, ahol Sólyom László mond ünnepi beszédet, Heinz Fischer osztrák államfő pedig válaszbeszédet. (Fischer 1956-ban diákként tüntetett a bécsi utcákon, „Szabadságot Magyarországnak!” transzparenssel.) Az Operaházban félórás lesz az ünnepi koncert; a rendezvényre a külföldi delegációk mellett 350 ötvenhatos személyiséget hívtak meg, valamint a közjogi méltóságokat, a pártok és a parlamenti frakciók vezetőit, EP-képviselőket, kormánytagokat.

A koncertet követő este a meghívottak számára díszvacsorát rendeznek a Szépművészeti Múzeum Barokk termében, ahol Sólyom László és Gyurcsány Ferenc mond pohárköszöntőt.

Október 23-án a Kossuth téren 10 órakor kezdődik a központi megemlékezés, a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes zászlófelvonással, katonai ceremóniával. Az Öröklángnál előbb az öt közjogi méltóság, majd valamennyi külföldi delegációvezető virágot helyez el. A térről a Parlament épületébe mennek a meghívottak, ahol a Felsőházi teremben lesz a Budapest 56 Szabadságnyilatkozat ünnepsége. Ezt Szili Katalin házelnök vezeti, ünnepi beszédet mond Kosáry Domokos, az 56-os emlékbizottság vezetője és Gyurcsány Ferenc kormányfő, amelyet José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke válaszbeszéde követ.

Hétfőn délután a Rákoskeresztúri temető 301-es parcellájánál fejeződik be a központi megemlékező program: koszorút helyez el az öt közjogi méltóság, valamint számos állam- és kormányfő.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.