Külföld

ENSZ-szankciókat sürgetnek Szudán ellen

admin
admin

2006. 10. 12. 16:24

A dárfúri válsággal kapcsolatos diplomáciai erőfeszítések kudarcot vallottak, így a nemzetközi közösségnek immár meg kell fontolnia szankciók meghozatalát Szudán ellen, hogy így vegye rá a kartúmi vezetést az ENSZ-békefenntartók telepítésének elfogadására - szögezte le csütörtökön egy tekintélyes elemző intézet, a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Válságcsoport.

Szudán nyugati tartományában, Dárfúrban 2003 óta mintegy 200 ezren vesztették életüket az erőszakos cselekményekben, a kormánypárti milíciák és az ottani felkelők harcaiban, 2,5 millióan pedig elmenekültek otthonukból. A Franciaországhoz hasonló nagyságú területen 7000 afrikai békefenntartó próbál rendet teremteni, nem sok sikerrel: ezért szeretnék a nyugati hatalmak, sőt, a pénzszűkében lévő, s így e nehéz feladattól szabadulni akaró Afrikai Unió is, hogy ezt az erőt ENSZ-békefenntartók váltsák le.

Az ENSZ 22 ezer katona kiküldésére tett javaslatot, a kartúmi vezetés viszont elutasítja ezt, mert szerinte az ENSZ-ajánlat hátterében a nyugati hatalmak “gyarmatosító ambíciói” húzódnak meg. Megfigyelők szerint viszont az az igazi ok, hogy a szudáni kormány nem akar igazán hatékony békefenntartó erőt látni az országban.

“A türelmes diplomácia és a kartúmi vezetés jószándékába vetett bizalom láthatóan eredménytelen volt” – állítja a Nemzetközi Válságcsoport Brüsszelben nyilvánossága hozott jelentése. A dokumentum szerint ugyanakkor a kartúmi vezetők, s azok gazdasági érdekeltségei elleni célzott szankciókkal még megváltoztatható a helyzet.

A szankcióknak a jelentős szudáni olajszektorra kellene vonatkozniuk, illetve be kellene fagyasztani 17 (egy bizalmas ENSZ-jelentésben megnevezett) szudáni vezető külföldi bankbetétjeit, s utazási tilalmat kellene elrendelni ellenük.
A jelentés egyben szorgalmazza, hogy Kartúm beleegyezése nélkül is kezdjék meg az ENSZ-erők kiküldésének előkészületeit. Ugyanis csak így lehet garantálni, hogy a humanitárius helyzet további romlása esetén ezeket gyorsan telepíteni lehessen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

The Cranberries May 9th, 2012 Sound Academy Toronto, Ontario (Photo by Michael Hurcomb/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.