Nagyvilág

Phenjan tárgyalna Washingtonnal

Egy észak-koreai illetékes szerint Phenjan kész bármikor feladni nukleáris programját, és visszatérni a pekingi hatoldalú tárgyalásokhoz, ha Washington is megfelelő lépéseket tesz, amely feltehetően a pénzügyi szankciók feloldását jelentené.

„A nukleáris kísérlet azon szándékunknak a kifejezése, hogy szembeszálljunk az Egyesült Államokkal a tárgyalóasztalnál. Országunk biztonságát akarjuk, beleértve rendszerünk szavatolását” – idézte az észak-koreai tisztségviselőt a dél-koreai hírügynökség Pekingből keltezett tudósításában.

A nyilatkozó nem részletezte, hogy Phenjan mit tekint megfelelő lépésnek Washington részéről, de feltehetően arra a régóta hangoztatott észak-koreai követelésre gondolt, hogy az Egyesült Államok oldja fel az ellene pénzhamisítás és pénzmosás vádja alapján hozott pénzügyi szankciókat. Ez volt ugyanis az az ügy, amelyre hivatkozva Észak-Korea tavaly november óta bojkottálta a pekingi tárgyalásokat.

A meg nem nevezett phenjani illetékes ugyanakkor figyelmeztetett: Észak-Korea kész további nukleáris rakétakísérletek végrehajtására „a helyzet alakulásának függvényében”. Egyúttal elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsának a szankciók felé tett lépéseit. „Eleget veszítettünk. A szankciók soha nem jelenthetnek megoldást” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik