Nagyvilág

Bocsánatkérést várnak Gyurcsánytól, mert nem tárgyalt Ficóval

Bocsánatkérést vár a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) Gyurcsány Ferenctől, amiért a magyar kormányfő kedden, a V4-ek csúcstalálkozóján az eredeti szándék ellenére mégsem folytatott kétoldalú megbeszélést szlovák partnerével, Robert Ficóval.

A magyar fél elvárása szerint Ficónak el kellett volna határolódnia a magyarellenes szlovákiai megnyilvánulásoktól, ő azonban ezt nem tette meg.


Rafael Rafaj, a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke szerint Gyurcsány “a saját hazugságainak beismerése után a legkevésbé jogosult arra, hogy moralizáljon és mentorkodjon.” A SITA hírügynökségnek nyilatkozó Rafaj azt mondta: pártja részéről “bárminemű Gyurcsánnyal folytatandó tárgyalás tárgytalan”, hiszen a magyar miniszterelnök épp az SNS kormányzati szerepe elleni kifogásaival próbálja elterelni a figyelmet országa súlyos gazdasági gondjairól. Jelezte: a Fico-kabinethez tartozó SNS arra számít hogy a magyar miniszterelnök a történtek miatt egyszer még bocsánatot kér a szlovákoktól.

Lemondta a kétoldalú tárgyalásokat

Elítélően nyilatkozott a liberális nézeteiről ismert és a szlovákiai magyarságot következetesen védelmező Miroslav Kusy szlovák politológus is. Szerinte Gyurcsány részéről szerencsétlen lépés volt a tervezett kétoldalú megbeszélés lemondása, hiszen “a politikusoknak kutya kötelességük tárgyalni, különösképpen akkor, ha eltérő álláspontokat képviselnek” – fogalmazott. Mint hozzátette: a két kormányfő előbb vagy utóbb úgyis párbeszédre kényszerül, mert ha nem, az csak a helyzet kiéleződéséhez vezetne.

Martin Fronc, az ellenzéki kereszténydemokraták (KDH) alelnöke úgy látja, hogy a magyar miniszterelnök Fico elutasításával populista módon akart pontokat szerezni a saját választóinál, mert hogy azok köreiben igen csak rosszul áll a szénája. Fronc szerint Gyurcsány és Fico politikájában “erősen bűzlenek a nacionalista elemek”.

Fico felháborodott

Az újságíróknak Visegrádon nyilatkozó Ficót idézve a szlovák média kiemelte: a szlovák kormányfőt felháborította Gyurcsány kijelentése, miszerint a szlovák kormány magatartása “a magyar fejekben és lelkekben fájdalmat okoz”. Fico azt mondta: nem tudja, miről beszél a magyar kormányfő, ezért semmilyen párbeszéd elnapolásának nem látja okát.

Gyurcsány kifogásai nyilván nem Szlovákia, hanem valamelyik más ország kormányának szólnak, hiszen Szlovákiában demokratikus választás nyomán létrejött kormány van hivatalban, amelyik a térségben egyedülálló módon szavatolja a stabilitást, ellentétben a visegrádi csoport három partnerországával, így Magyarországgal és Lengyelországgal, ahol kormányellenes tüntetések követik egymást, nemkülönben Csehországgal, ahol a parlamenti bizalom híján szerdán lemond az alig néhány hete felállt kabinet.

Bárdos Gyula, az ellenzékben politizáló Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti frakcióvezetője a keddi fejlemények visszhangját firtató kérdésre válaszolva elismerte: Szlovákia és Magyarország viszonya nem jó. Gyurcsánynak a tárgyalásokat elutasító döntését Bárdos nem kommentálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik