Nagyvilág

A nagyhatalmak előre tudtak az észak-koreai robbantásról

Oroszországot két órával korábban értesítették a készülő észak-koreai kísérleti atomrobbantásról - jelentette be egy orosz külügyi forrás hétfőn. Az Egyesült Államok és Kína szintén tudott a kísérletről.

Andrej Karlovot, Oroszország phenjani nagykövetét bekérették a külügyminisztériumba, ahol jegyzéket adtak át neki a készülő atomkísérletről. Az orosz nagykövetet két órával a kísérlet végrehajtása előtt értesítették – közölte a neve elhallgatását kérő forrás az Interfax hírügynökséggel.

Több amerikai tv-csatorna arról számolt be, hogy a kínai hatóságok, amelyeket Phenjan előzetesen szintén tájékoztatott a küszöbön álló kísérletről, 20 perccel a robbantás előtt figyelmeztették az Egyesült Államokat.

A rendkívüli helyzetre való tekintettel hétfő délután az ENSZ Biztonsági Tanácsa külön ülést tart a végrehajtott észak-koreai kísérleti atomrobbantás miatt – jelentette be Benjamin Chang, az amerikai ENSZ-misszió helyettes szóvivője. A kommunista vezetésű ország most először hajtott végre ilyen kísérletet, mégpedig három nappal azt követően, hogy az ENSZ óva intette ettől. A tesztre azon a napon kerítettek sort, amikor a BT várhatóan szavaz arról, hogy Kofi Annan főtitkárt Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter váltsa fel a világszervezet élén.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség jelentése, amely szerint a kísérlet nyomán nem szivárgott ki sugárzó anyag, “történelmi eseményként” tálalta a sikeres tesztet, amely, mint írta, “örömmel tölti el” az észak-koreai hadsereget és a népet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik