Nagyvilág

Rasszista gyilkosság Szentpéterváron

Egy indiai diákot megöltek, egy szudáni állampolgárt pedig megsebesítettek a Szentpéterváron lezajlott újabb rasszista támadásokban hétfői orosz médiajelentések szerint.

A 27 éves végzős orvostanhallgató, Nites Kumar Szingh vasárnap éjjel kórházba szállítás közben halt bele sérüléseibe, amelyeket négy támadó késsel ejtett rajta kollégiuma közelében – adta hírül az Interfax, jelezve, hogy az ügyészek az etnikai viszályt is vizsgálják a lehetséges indítékok között.

A Néva-parti városban vasárnap este megtámadtak egy szudáni állampolgárt is, akit koponya- és agysérülésekkel ápolnak kórházban.

Az utóbbi években több tucat támadás ért Szentpéterváron külföldi diákokat, valamint kaukázusi vagy közép-ázsiai bevándorlókat. Orosz emberjogvédők régóta mondják, de immár a hatóságok is elismerik, hogy ezek mögött nacionalista szélsőségesek állnak.

A halálos végű támadások között volt 2004 elején egy tádzsik kislány megölése egy kamaszbanda által. Még tavalyelőtt egy vietnami diák, tavaly egy kameruni és egy kongói egyetemista, az idén pedig szenegáli társuk vesztette életét rasszista színezetű támadásban. A vietnami diák megölésének ügyét most tárgyalják egy szentpétervári bíróságon.

Mindenesetre a Mozgalom az Illegális Bevándorlás Ellen nevű szervezet vasárnap újabb demonstrációt tartott Oroszország „északi fővárosában” a hatóságok engedélyével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik