Nagyvilág

Fogvatartották a venezuelai külügyminisztert New Yorkban

A venezuelai külügyminiszter szombaton közölte, hogy az amerikai hatóságok rövid ideig fogva tartották a New York-i repülőtéren, amikor az ENSZ-közgyűlés ülésszakáról hazájába készült visszatérni.

Nicolas Maduro a venezuelai televíziónak telefonon nyilatkozott a történtekről. A washingtoni külügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg a venezuelai politikus állítását, a tárca szóvivője szerint vizsgálják a történteket.

Maduro elmondta: a New York-i John Fitzgerald Kennedy repülőtéren előbb megkísérelték “megalázó motozásnak” alávetni, mert a repülőjegyén szereplő különleges kód arra utalt, hogy a jegy tulajdonosa terroristagyanús személy. A miniszter felmutatta diplomata útlevelét és tiltakozott az eljárás ellen, mire két rendőr durván megragadta, majd másfél órán át egy szobában tartották fogva.

Hugo Chávez venezuelai elnök a caracasi tévének elmondta: az amerikai hatóságok azzal vádolták külügyminiszterét, hogy köze volt ahhoz az 1992-es, Chávez vezette – elvetélt – államcsínyhez, amellyel Carlos Andres Perez akkori elnök uralmát kívánták megdönteni. Chávez cáfolta, hogy Madurónak köze lett volna a puccskísérlethez. A Washington politikájának kíméletlen bírálójaként ismert Chávez provokációnak, Maduro pedig a nemzetközi jog megsértésének minősítette a repülőtéren történteket és azok elítélésére hívta fel Kofi Annan ENSZ-főtitkárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik