Nagyvilág

Meggyilkolták az orosz központi bank elnökhelyettesét

Merényletet követtek el Moszkvában az orosz központi bank elnökének első helyettese, Andrej Kozlov ellen, aki csütörtök reggelre belehalt súlyos sebesüléseibe – közölte a bankárt ellátó kórház orvosa.

A merénylet egy moszkvai sportpályánál történt szerda este, ahol futballmeccset játszottak egy kereskedelmi bank alkalmazottai. Kozlov gépkocsijához tartott a pályáról kifele jövet, amikor két fegyveres tüzet nyitott rá, de sofőrjét is eltalálták, aki azonnal meghalt – közölte még este a helyi rendőrség.

A 41 éves Kozlovot rendkívül súlyos állapotban szállították kórházba. Egyes hírek szerint fejlövés érte, más híradások arról számoltak be, hogy a bankárt mellkasán és gyomortájékon lőtték meg. Csütörtök reggel Inna Szigejeva, az egyik moszkvai kórház igazgató főorvoshelyettese közölte, hogy Kozlov meghalt.

A merénylet után a rendőrség életbe léptette Vulkan-5 fedőnevű akciótervét. Minden rendőrparancsnokság megkapta a merénylők személyleírását és gépkocsijuk adatait.

A törvény őre volt

Andrej Kozlov a bankrendszer felügyeletével foglalkozott az orosz központi pénzintézetnél. Feladata volt a nehezen átlátható bankrendszer szabályozása, a pénzmosással és más pénzügyi bűncselekményekkel vádolt bankok bezárása.


Kozlov igazgatása alatt a nemzeti bank visszavonta számos olyan kereskedelmi bank működési engedélyét, melyet pénzmosással vádoltak. Alexander Zhukov elnökhelyettes szerint is a bankszektor megtisztítása ez áll a gyilkosság mögött, s véleménye összecseng több más politikuséval is. Kozlov az elmúlt héten például keményebb büntetést kért egy pénzmosás miatt elítélt bankár számára.

A politikusokshoz hasonlóan a pénzügyi vezetők is példátlannak nevezték Kozlov meggyilkolását, s arra céloztak, hogy a megrendelőket az általa bezáratott, törvénysértő bankok köreiben kell keresni.

A legutóbbi eset

Oroszország az utóbbi években sokat tett azért, hogy megváltoztassa azt a ’90-es években kialakult képet az országról, hogy gyakorlatilag bármit meg lehet tenni az üzleti életben – emlékeztet a BBC. Ez a gyilkosság azonban jócskán visszaveti ezen erőfeszítés eredményeit, és emlékezteti a külföldi befektetőket arra, milyen hosszú még az út Oroszország előtt.

Vezető orosz tisztségviselő utoljára 2002 októberében lett bérgyilkosság áldozata, Valentyin Cvetkovnak, a távol-keleti Magadani terület kormányzójának személyében, akit egy moszkvai bevásárló utcában sebeztek halálra, felesége és testőre társaságában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik