Külföld

Halálos merénylet az USA kabuli nagykövetségénél

admin
admin

2006. 09. 08. 10:55

Hatalmas robbanás vetett szét egy katonai járművet csütörtökön az Egyesült Államok kabuli nagykövetségénél, legkevesebb tízen meghaltak, tizenheten megsebesültek.

A tálib rendszer 2001-es bukása óta elkövetett legsúlyosabb kabuli merényletben az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő közlése szerint két amerikai katona és nyolc afgán halt meg, tizenheten megsebesültek. Más források szerint a robbanás legkevesebb huszonhárom embert sebesített meg.


A tálibok vállalták


A hatalmas robbanás az afgán főváros legforgalmasabb, legszigorúbban őrzött negyedében, az amerikai nagykövetség közelében történt, célpontja egy amerikai katonai konvoj volt. Az öngyilkos merénylő járművét a megerősített nagykövetségi épülettől nem egész száz méterre, egy útkereszteződésben robbantotta fel. A detonáció kettétépett egy katonai járművet, ötven méter sugarú körben szórva szét égő roncsokat és emberi maradványokat. A merénylet elkövetését a tálib lázadók vállalták magukra.


Tamara Lawrence amerikai katonai szóvivő közölte, hogy a halálos áldozatok között két amerikai katona van, két másik társuk megsebesült. Juszef Sztanezai belügyminisztériumi szóvivő szerint nyolc afgán polgári személy halt meg, tizenöten pedig megsebesültek. Egy rendőr, aki a detonáció idején a helyszínen tartózkodott, elmondta, hogy három amerikai Humvee katonai jármű haladt át a kereszteződésen, amikor a robbanás történt.


Egyre nagyobb ellenállás


A pénteki merényletet röviddel az Egyesült Államokban elkövetett 2001. szeptember 11-i terrortámadások ötödik évfordulója előtt követték el. Előzőleg, hétfőn egy öngyilkos robbanásban egy brit katona halt meg Kabulban, a Dzsálálábád felé vezető úton.


A nyugat-afganisztáni Farah város közelében négy olasz katona megsebesült pénteken, egyikük súlyosan, amikor járőrözés közben felrobbant a közelükben egy út mentén elhelyezett pokolgép – közölte az olasz hadsereg vezérkari főnöksége római közleményében. A tálib harcosok a tavalyi év vége óta egyre gyakrabban követnek el öngyilkos merényleteket az Afganisztánban állomásozó nyugati erők zaklatására és Hamid Karzai kormányának destabilizálására. Idén több mint kétezren haltak meg a tálib lázadás következtében. A legtöbb támadást az ország déli részén követik el, de mind gyakoribbak a merényletek Kabulban is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.