Nagyvilág

Vízumkötelezettséggel vágna vissza az EU Washingtonnak

Az Európai Bizottság fontolgatja, hogy felkéri az uniós tagállamokat az amerikai diplomatákkal szembeni vízumkötelezettség bevezetésére, megtorlásul amiatt, hogy az Egyesült Államok halogatja a vízummentesség kiterjesztését az összes uniós tagországra.

Az Európai Unió (EU) végrehajtó testülete már korábban is fenyegetőzött ilyen válaszlépéssel, ha Washington nem menti fel a vízumkötelezettség alól Görögország, illetve az unióhoz 2004-ben csatlakozott tíz új tagállam közül kilencnek az állampolgárait. (Az új tagállamok közül egyedül Szlovénia polgárai utazhatnak be az Egyesült Államokba három hónapnál rövidebb időre is vízum nélkül.)


Vízumvita

Az Egyesült Államok a vízumvitában arra hivatkozik, hogy csak akkor oldhatja fel a kötelezettséget, ha az adott ország eleget tesz világosan meghatározott követelményeknek, így például alacsony marad azon polgárainak aránya, akik a vízumban engedélyezett tartózkodási időt túllépve az Egyesült Államokban maradnak.


Az Európai Bizottság igazságügyi osztálya egyik belső jelentésében viszont megállapította, hogy a vitában nem történt kellő előrelépés, ezért meg kellene követelni az amerikai diplomaták uniós vízumkötelezettségét – mondták el a tervezetet ismerő tisztségviselők. Egyikük megjegyezte, hogy uniós megítélés szerint az Egyesült Államok nem elég egyértelmű előírásokhoz köti a vízummentességet; ez az oka annak, hogy az említett osztály válaszlépéseket szorgalmaz.


Felfordulást okozhat

Az ajánlásról véglegesen a huszonöt biztosból álló Európai Bizottságnak kell döntenie. Amennyiben az uniós tagállamok az ajánlást átültetnék a gyakorlatba, az minden bizonnyal felfordulást okozna az Atlanti-óceán két partja között zajló diplomáciai tevékenységben. Egy EU-diplomata mindazonáltal kétségbe vonta, hogy mind a 25 uniós tagállam támogatna olyan javaslatot, amely az amerikai diplomaták vízumkötelezettségét irányozza elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik