Külföld

Slota elhallgat

admin
admin

2006. 09. 03. 15:40

Ján Kubis nem azonosul a szélsőségesen magyarellenes szlovák nemzeti pártelnök (SNS) Ján Slota kijelentésével és semmiképpen sem kívánja azokat népszerűsíteni - hangzott el vasárnap a szlovák közszolgálati televízióban, ahol Göncz Kinga és Ján Kubis kutatta a magyar-szlovák viszonyban kialakult feszültség okait.

Az “Öt perccel tizenkettő előtt” című rendszeres vasárnapi stúdióbeszélgetés vendégei ezúttal televíziós híd segítségével – Ján Kubis a pozsonyi, Göncz Kinga a budapesti stúdióból – válaszolt a műsorvezető kérdéseire. Az elhangzottakból kiderült: a felek nem szívesen folytatnák a diplomáciaijegyzék-cserét, de mindent meg szeretnének tenni a hangulat lecsillapításáért és a két ország teljes kapcsolatrendszerének helyreállításáért.

Kubis szerint ehhez a magyar-szlovák alapszerződés megfelelő eszközöket kínál. Ezzel Göncz Kinga is egyetértett, de hozzátette: szlovák partnerével örömmel kész aláírni kettejük – készülő – és a kisebbségellenes indulatok lecsillapítását célzó közös nyilatkozatát. Hangsúlyozta továbbá: az elsődleges felelősség a vezető politikusoké, akiknek a magyarellenes atrocitásoktól való határozott elhatárolódásáról Budapest a továbbiakban sem kíván lemondani, mert meggyőződése szerint ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a két ország teljes nyilvánossága a megnyugtató toleranciával és példamutatással olyan közhangulatot tudjon teremteni, amely képes kiszorítani az idegengyűlölet szélsőséges megnyilvánulásait.

Figyelemre méltó, hogy a szlovák külügyminiszter többször is hangsúlyozta: A koalíciós kabinethez tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élén álló Ján Slota néhány hete nem nyilatkozik és “ez így lesz a jövőben is”. Ugyanezt válaszolta arra a kérdésre: vajon mi a garancia arra, hogy az utóbbi hetekben megnyilvánult magyarellenes atrocitások nem folytatódnak. Kubis ismételten és nyomatékosan hangsúlyozta a szlovák rendőrség határozott fellépését és a kormány álláspontját, miszerint Szlovákiában minden polgárt ugyanazok a jogok védenek, és nem maradhat büntetlen az, aki az ország bármely polgárát nemzetisége, vagy egyéb természetű mássága miatt bántalmazza. Ján Kubis nagyra értékelte az atrocitások nyomán ellenhangjukat hallató szlovákiai és a magyarországi civil szervezetek fellépését. Mint mondta: maradéktalanul, “száz százalékban csatlakozom hozzájuk”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.